Ha még nem láttad

A miniszterelnök-helyettes szerint ha bárhol a világban támadás ér egy magyar közösséget, eget-földet meg kell mozgatnunk az érdekükben. Úgy, ahogy Izrael teszi ezt a zsidó diaszpórák érdekében. Semjén Zsolt a Vasárnapi Újságnak nyilatkozva beszélt arról is, hogy jelenleg a kárpátaljai magyarság van a legnehezebb helyzetben.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tusványoson azt mondta: Magyarországnak Izraelről kell példát vennie nemzetpolitikáját illetően.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes előadást tart a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban A rész és az egész címmel tartott nemzetpolitikai kerekasztal programján Tusnádfürdőn 2014. július 25-én. Mellette Berényi József, a felvidéki a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Brenzovics László a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Répás Zsuzsanna, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára, moderátor, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Horváth Ferenc a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke (b-j). MTI Fotó: Beliczay László
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes előadást tart a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban A rész és az egész címmel tartott nemzetpolitikai kerekasztal programján Tusnádfürdőn 2014. július 25-én. Mellette Berényi József, a felvidéki a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Brenzovics László a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Répás Zsuzsanna, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára, moderátor, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Horváth Ferenc a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke (b-j). MTI Fotó: Beliczay László

Úgy fogalmazott: Izrael felelősséggel tartozik a zsidók után, bárhol is élnek a világban. És minden zsidó tudhatja, hogy Izrael a hazája, ahová mindig hazamehet. És bármi történik, Izrael eget-földet megmozgat a zsidó diaszpóráért.

A világon bárhol, ahol a magyar közösséget támadás éri, akkor eget-földet meg kell mozgatnunk az ő védelmükben. És minden magyarnak, bárhol él a világban, tudnia kell azt, hogy ide bármikor hazajöhet, mögötte állunk, meg fogjuk védeni, segítjük – hangsúlyozta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában .

Most leginkább a kárpátaljai magyarság van veszélyben, hiszen akaratán kívül egy háborús szituációban találta magát. Ezért Magyarországnak az Európai Unióban is, és valamennyi nemzetközi fórumon mindent meg kell tenni amellett, hogy ne pusztán független és demokratikus, hanem az európai normákat a nemzeti kisebbségek tekintetében maximálisan betartó ország legyen Ukrajna. Erre úgymond rá kell szorítani – szögezte le.

Arra a felvetésre, miszerint Donyeckből már jönnek a menekültek, jönnek a krími tatárok, sütik a saslikot az utcán, közben kárpátaljaiakat, köztük magyarokat küldenek ugyanoda harcolni, Semjén Zsolt úgy reagált: Magyarországnak mindent meg kell tenni, hogy magyarokat ne hívhassanak be egy olyan háborúba, amihez nekik semmi közük. Emellett az etnikai arányokat meg kell őrizni. Nem lehetséges az, hogy ugyanaz megtörténjék, mint Szerbiában, ahonnan a háborús területekre jövő megváltoztatták az etnikai arányokat. Ebben minden formális és informális módon segítjük a kárpátaljaiakat – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.

magyartudat.com

2 thoughts on “Semjén Zsolt: Magyarországnak Izraelről kell példát vennie nemzetpolitikáját illetően

  1. Károly Váray JÓ LENNE HA AZ ORSZÁG VÉGRE SAJÁT LÁBÁRA ÁLNA. MEGBECSÜLNÉ SAJÁT POLGÁRAIT ÉS ALKOTÓIT. AKKOR MI IS PÉLDAKÉP LEHETNÉNK.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás