A legendás katona 1738. június 27-én, a Trencsén vármegyei Pruzsina községhez tartozó Hegyesmajtényban, Gábris Lászlóként született, apja is közhuszár volt. „Skultéty minden valószínűség szerint az ő közbenjárásával került úgynevezett ezredfiként a Hadik-huszárezredhez, bár erről nem állnak rendelkezésre egyértelmű források” – szögezi le Illésfalvi Péter. „Az viszont bizonyos, hogy egy 1757-es összeírásban már 20 éves, 1756. december 21-én besoroztatott katonaként szerepelt a neve, 1820-ban készített személyi adatlapján pedig egy 1756. szeptemberi dátum szerepel szolgálatának kezdeteként. A mundért egészen 1831-ben bekövetkezett haláláig viselte.”
Skultéty először a 18. század legnagyobb katonai konfliktusában, az 1756 és 1763 közötti hétéves háborúban harcolt közhuszárként. Két csatában is megsebesült: 1757-ben Kolínnál, illetve Berlin bevételekor egyaránt megsérült. „1787-től már tizedesként vett részt a török háborúban a Wurmser-huszárezredben, szolgálatáért ezüst vitézségi érmet kapott. 1790-ben előléptették strázsamesterré, és kinevezték ezred-zászlótartónak. 1792-től a francia háborúkban küzdött, kisebb megszakításokkal 1815-ig a Kienmayer-, később 8. huszárezredben” – eleveníti fel Skultéty életútját a hadtörténész. A zászlótartó a napóleoni háborúkban vonult utoljára a csataterekre, tényleges harcoknak később már nem volt részese.
Skultétyt nem Garay 1843-as költeménye tette ismert figurává, mert már életében is a császári hadsereg egyik legendás alakjának számított. Ezt elsősorban annak köszönhette, hogy ezredével 1825-től 1827-ig udvari szolgálatot teljesített Bécsben, I. Ferenc pedig felfigyelt a több mint hét évtizede szolgáló altisztre. Az uralkodó felajánlotta Skultétynek, hogy hosszú szolgálata elismeréséül tisztként helyezteti nyugállományba, a hagyomány szerint azonban az idős katona visszautasította a megtiszteltetést, és azt kérte: a császár hagyja meg zászlótartóként az ezrednél, hogy úgy halhasson meg. „A mélyen megilletődött I. Ferenc ezután utasította Luzsénszky Károly vezénylőezredest, hogy az agg vitéz az ezredben örökös zászlótartó legyen, de a legteljesebb szolgálatmentességgel, tiszti kiszolgálással és évi 100 forint pótlékkal” – mondja Illésfalvi Péter. „Ezt az összeget az ezred tulajdonosa, báró Michael Kienmayer lovassági tábornok még ugyanennyivel toldotta meg.”
Skultéty neve ekkor vált birodalmi méretekben is ismertté: a Császári-királyi Hadiföldrajzi Intézetben elkészített egész alakos lovasportréját nagy divat volt akkoriban nem csak a polgári otthonokban, de akár a legelőkelőbb arisztokraták szalonjaiban is kifüggeszteni. Katonatársai, sőt, elöljárói is mind tisztelték. „1865-ben megjelent az egykori ezredkáplán, Sztaroczek Mihály visszaemlékezése, aki leírta, hogy Skultéty kimagaslóan bátor, példamutatóan vitéz, s mindenekelőtt uralkodója, hazája és ezrede iránt rendületlenül hű volt” – idézi fel a hadtörténész. A mélyen vallásos zászlótartó a magyaron kívül tökéletesen beszélt tótul és németül, a franciaországi hadjárat idején valamennyire franciául is megtanult, gyónni pedig csakis latinul járult a paphoz.
Az ezredet 1827-ben Magyarországra vezényelték, Skultéty májusban érkezett be az alakulat törzsével Hódmezővásárhelyre, amelyet egy évvel később Ó-Aradra helyeztek. Utolsó katonai gyakorlatán, 1830 szeptemberében, 92 évesen vett részt, és még ekkor is a nyeregben ülve tartotta az ezred zászlaját. Állhatatossága, kitartása nem csökkent, a kor azonban őt sem kímélte: egészsége és ereje egyre inkább cserbenhagyta, így nem sokkal utolsó gyakorlata után a mai Kisszentmiklósra költözött az ezredszertárral. Végül az itteni ezredispotályban hunyt el röviddel 93. életévének betöltése után, 1831. augusztus 19-én.
Skultétyt katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra Újaradon, sírjára az ezred költségén homokkő obeliszket állítottak. Utóbbit 1898-ban cserélték a temetőben ma is álló márvány emlékoszlopra, de 1855 óta szülőfalujában is emlékmű őrzi. „Kevéssé ismert tény, hogy nem Garay műve az egyetlen irodalmi alkotás, amiben megörökítették tetteit” – teszi hozzá Illésfalvi Péter. „Halála után az osztrák reformkor jónevű költője, Adolf Bäuerle Az öreg zászlótartó címmel hosszabb elbeszélő költeményt írt róla, amit a 8. huszárezrednek ajánlott. A német nyelvű műben mindvégig, hangsúlyozottan László keresztnévvel illette, így domborítva ki Skultéty magyar mivoltát.” A hős zászlótartó életéről 1992-ben Safáry Endre és Zachar József is írt egy igen alapos kötetet Nyolcvan nyár nyeregben címmel.
Skultéty első sírobeliszkjén az alábbi felirat állt Újaradon: „Skultéty László, / Egy huszár zászló / Nevezetes viselőjének / Hertzeg Coburg Ezredjének / Fedi ezen kő itt / Holt tetemeit / 96(!) esztendőt számlált / 80’ s egyet szolgált, / Mikor tőlünk elvált. / Moszkvával egy-, Törökkel kétszer / Burkussal hét-, Frantziával tizenkétszer / Hartzolt / E jeles holt. / Nyílt s egyenes volt szíve, / Fejedelmének mindig híve. / Emlékére e különös Hartz fiának, / A világ legidősebb katonájának, / A mint érdemelte, / E követ ezredese emelte. / Ez legyen jutalma / S itt örök nyugodalma. / Kis-Asszony-Hava 19-ik Napján 1831. / Gróf Esterházy Vince.”
