Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 
A Sólyom Airways hat repülőgép lízingelésére írt alá szerződést Londonban – közölte Vágó József, a légitársaság vezetője kedden az MTI-vel, hozzátéve, hogy még augusztus 20-a előtt Budapestre érkezik az új magyar légitársaság első gépe.
Vágó József kiemelte, hogy a Sólyom Airways már szerdán beköltözik irodáiba a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren, és még augusztusban megkezdi a jegyek értékesítését járataira.
Arra a kérdésre, hogy mikor indul az első járatuk, Vágó József elmondta: ez attól is függ, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól mikor kapják meg az engedélyeket.
A Sólyom Airways 6 repülőgéppel indul el még az idén, de 2017-re már 50 gépes flotta szerepel a terveikben – mondta Vágó József.

 

Címlapfotó: A Budapest Airport által 2013. július 16-án közreadott látványterven a sajtóértesülések szerint idén augusztusban induló új magyar légitársaság, a Sólyom Airways tervezett festése látható egy Airbus A320-as repülőgépen. MTI Fotó: Budapest Airport

(MTI)

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás