Ha még nem láttad

A Nézőpont Intézet szerint az előzetes várakozásoknak megfelelően elmaradt a polgármester-váltó hangulat az idei önkormányzati választáson.
Fodor Csaba, az intézet vezető elemzője  gyorselemzésében úgy fogalmaz, a kormánypártok lényegében minden fronton, a fővárostól egészen a kisebb településekig stabilizálták helyi pozícióikat. A Fidesz-KDNP jelöltjei így a tavaszi parlamenti és európai parlamenti választás után a helyi önkormányzatokban is stabil, erős felhatalmazást szereztek – fejti ki, hozzátéve: a kormánypárti jelöltek jó eredményei nem kizárólag a két sikeres tavaszi választásnak vagy épp az ellenzék gyengeségének tudhatók be, hiszen a településeket és a megyéket eddig is túlnyomórészt kormánypártiak vezették, a választók így az ő munkájukról is döntöttek.
A Nézőpont Intézet szerint a mozgósítási versenyt szintén a kormánypártok nyerték. Jól látszik ugyanis, hogy a széttagolt, egymással is veszekedő, súlyos öndefiníciós problémákkal küzdő baloldali erők most sem voltak képesek felhajtó erőt hozni a kampányba, támogatóik választási aktivitása alacsony volt – közölte Fodor Csaba, aki szerint a baloldal az önkormányzati kampányt is rosszul menedzselte, hiányzott az egyértelmű stratégia, nem utolsó sorban pedig a hiteles baloldali jelöltek. Szembetűnő, hogy még Budapesten, de több vidéki „szimbolikus csatatéren”, így például Miskolcon sem tudtak triumfálni – mondta, majd kitért arra is, ennél is fontosabb, hogy a baloldali erők egyes vidéki térségekben, ezáltal számos megyei közgyűlésben is egyértelműen elveszítették a második helyért vívott versenyt a Jobbikkal szemben.
Fodor Csaba szerint a helyi pozíciók elvesztése komoly kihívást jelenthet a baloldalnak a 2018-as parlamenti választásra való felkészülésben is. A baloldal számára jelenleg már nem válságuk kezelése, hanem a teljes összeomlás elkerülése a tét – húzta alá a Nézőpont Intézet munkatársa, aki szerint amennyiben az újabb súlyos választási vereségnek most sem lesznek következményei a baloldal önképére, személyi és szervezeti viszonyaira, „tovább erodálhat választásról választásra egyre látványosabban fogyatkozó, szűkülő szavazótáboruk”.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás