Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A kedvezőtlen időjárás következtében meghiúsult mesterséges süllőszaporítás miatt idén ebből a halfajból nem telepít, ám harcsából a tervezett mennyiség dupláját helyezi ki a tározó vizébe a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.

Hegedűs Gábor, a Tisza-tó halászati hasznosításával megbízott cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: ez évre szóló haltelepítési tervükben 100 ezer előnevelt süllő telepítése szerepelt, ám a szaporítás idején kialakult hideg, szeles időjárás miatt a partnercégüknél végzett előnevelés folyamata eredménytelenül zárult, a kishalak zöme elpusztult.
Így tervük ragadozóhalakra vonatkozó részét módosítva úgy döntöttek: 2012-ben az eredeti szándék szerinti 100 ezer helyett kétszer annyi előnevelt harcsát telepítenek a Tisza-tóba. Az alig kisujjnyi méretű halak kihelyezésére várhatóan június 25-én kerül sor Poroszló, Sarud és Abádszalók térségében. A módosítás pénzügyi veszteséget a társaságnak nem okoz, az előnevelt süllőt és harcsát ugyanis azonos áron vásárolják – tette hozzá.
Hegedűs Gábor szerint az arányok eltolódása a népszerű horgászvíz halállományának egyensúlyát sem rövid, sem hosszabb távon nem veszélyezteti, miután tavasszal a süllő és a balin természetes szaporulata is ígéretesen alakult.
Közölte: a társaság idén eddig már 200 ezer előnevelt csukával, továbbá 100 mázsa kétnyaras és ugyanennyi 3 nyaras, azaz „horogra érett” ponttyal gazdagította a Tisza-tó élővilágát.

Harcsa telepítés

Emellett a turisztikai főszezon során újabb 200 mázsa fogható méretű pontyot is telepítenek majd. Ennek első szállítmánya várhatóan július első hetében, míg a mennyiség másik része augusztus végén vagy szeptember elején érkezik – fogalmazott az ügyvezető.
Hegedűs Gábor arról is tájékoztatott, hogy a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. 2012-ben összesen több mint 37 millió forintot költ „halasításra”. Ez közel ötödével kevesebb, mint a 2011-ben erre  célra fordított összeg. A csökkenés abból adódik, hogy tavaly a két évvel ezelőtti árvizek miatt elmaradt telepítések pótlására plusz forrásokat kellett áldoznia a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.-nek – fűzte hozzá az ügyvezető igazgató.

MTI

magyartudat.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás