Ha még nem láttad

Trianon századik évfordulójára készül el a Nemzeti összetartozás emlékhelye

Nemzeti összetartozás emlékhelye Fotó: Steindl Imre Program Zrt

Kiderült, milyen is lesz az az új, Kossuth téri emlékmű, amelyről már tavaly felröppentek az első hírek. Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy az Alkotmány utcában kap helyet, és a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára – pontosabban 2020. május 31-ig – állítják fel. Nos, mint most megtudtuk, nem annyira állításról, mint süllyesztésről lesz szó.

Galéria: Nemzeti összetartozás emlékhelye Fotó: Steindl Imre Program Zrt

Mert maga az emlékmű szerencsére nem egy újabb szobrot jelent, sokkal inkább egy tájépítészeti beavatkozást. A Kossuth térről kizárt forgalom miatt ugyanis az Alkotmány utca zsákutcává vált, utolsó szakaszát az Igazságügyi Palota és a Földművelésügyi Minisztérium között jelenleg csak parkolásra használják. A nyilvánosságra hozott tervek szerint ezen a Honvéd utcáig terjedő szakaszon alakítanak ki egy tér felől lejtő, száz méter hosszú, négy méter széles rámpát. A végén egy körüljárható gránittömb lesz, több helyütt meghasadva, a közepén örök lánggal, amely nem emelkedik az utcaszint fölé, írja Zubreczki Dávid az itt.

3 thoughts on “Száz méter hosszú emlékmű épül a Trianon századik évfordulójára

  1. Én ezekhez a modern izékhez nem értek. Az én világomban még mindig a szobor az emlékmű. Esetleg szoborcsoport, esetleg gránit emlékoszlop, esetleg egy nagy „művészi” szikla némi emléktáblával, hogy az arra járó tudja, miről van szó. Ez a dolog vajon mit szimbolizál? Nem süllyedni, hanem emelkedni kellene. Bár az elmúlt borzalmakat legjobb lenne egészen eltemetni, nem csak lesüllyeszteni. De sajnos, ami megtörtént, az megtörtént. Remélem, az örökláng nem alszik ki addig a napig, míg ismét magyar hon lesz Magyar Hon egésze.

  2. megint egy gödör? Van már egy, a régi buszpályaudvar helyén. Az is szarul sikerült. Bezzeg az aluljárókat, aminek még haszna is van! azokat lezárják, nehogy a csöves ott alhasson, az senkit se érdekel, hogy azért készültek, hogy az út alatti gyalogosforgalom ne zavarja a fenti közlekedést. De hát ezeknek beszélhet az ember! Na minek is ez a gödör? Ha visszacsatolják a területeket, akkor betemetik?

  3. Média írás, cikk csatolása másolása:

    100 méter is kevés a magyar hülyeség ábrázolására.

    Bejöttek ide az elődeink, lett egy nyelvük, majd lerohanták fél Eut.
    Ekkor joggal elkalapálták őket, majd Géza békés úton próbálta
    belopni a magyarokat és megtéríteni kereszténynek, hiszen az a divat.

    Fia már legyilkoltatta azokat német segítséggel, akik nem olyan
    keresztények voltak mint ő és úgy vélték, ők az igazi magyarok.
    Ez tartott 500 évig, ezután az ország 3 részre szakadt és
    már soha nem lett egységes.
    A valódi történelmi emlékeinket kiirtották és „újraírták”,
    nem is maradt semmi, csak a szájhagyomány útján
    terjedő népmeséink, persze azok folyamatosan változtak

    Az un „nagy Magyarország”
    csak a térképeken létezett, mindenki uralkodott rajtunk,
    éltek a belső hatalmi harcokkal a saját érdekükben.
    A tatár, a török, a német, az orosz és a még sokan mások …..

    Lenéztük a nemzetiségeinket (akik valójában mi is voltunk)
    és nem adtunk nekik választójogot, pedig ők voltak többségben.
    Már akkor válni kellett volna békés úton,
    mint pl a későbbi Csehszlovákia.

    E helyett beleszaladtunk az I VH -ba, ami hozta magával Trianont.
    A román megszállásnál a kormány lemondott, csak a
    Tanácsköztársaság vette fel a harcot az ellenség ellen.
    Annak bukása után a terrorista vezér Horthyt képezte ki
    bábkormány élére Clerk, hogy végre legyen aki aláírja Trianont.
    A románokat egy amerikai zavarta ki innen lovaglópálcával,
    szobra a Szabadságtéren látható Budapesten,
    szemben a volt MTV székház, ahol az akkori (2006)ellenzék gyújtogatást szervezett.

    Igy kialakulhatott a fasizmus magyar verziója és csak a csoda mentette meg
    Magyarországot a teljes megszűnéstől, de így is 2,5 millió magyar esett
    áldozatul egy kétbalkezes idióta „lovastengerész” döntéseinek.

    Szerencsére ídőben jöttek be (Partraszállás, Leningrád ….)
    az akkor még felszabadító szovjetek, bár már rég megegyeztek a Szövetségesek
    fél Eu sorsáról, így a miénkről is (Sztálin-Churchill) és így most
    építhettük a „szocializmust”, ami kutyának nem kellett, igaz
    a többi Eu becsatolt népnek sem. De 1989 -ben vége lett, felszabadultunk.
    Most már teljes mértékben rombolhatjuk le újra kis hazánkat,
    a hagyományainknak megfelelően.

    Magyarország 2019

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás