Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A Székelyföldön tanuló diákok számára kedvezményeket biztosító diákigazolvány bevezetésén dolgozik a sepsiszentgyörgyi Centrum Studiorum Egyesület.

Amint a Háromszék című napilap csütörtöki számában közölte, a magyar, román és angol nyelvű kártyát egyaránt szánják alsóbb iskolásoknak és egyetemi hallgatóknak. Az ingyenesen igényelhető kártya kedvezményeket biztosít majd tulajdonosának a székelyföldi művelődési intézményekben, sportlétesítményekben, a különböző rendezvényeken, tanfolyamokon és a tömegközlekedésben, sőt a magánszféra által nyújtott szolgáltatásokra is megpróbálják kiterjeszteni.
Zsigmond József, a Centrum Studiorum Egyesület elnöke a Háromszéknek elmondta: a Sic Card nevű vonalkódos kártyával a fiatalság regionális öntudatát, kötődését a szülőföldjéhez szeretnék erősíteni.
Az ötletet Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Tamás Sándor és Borboly Csaba Kovászna és Hargita megye önkormányzatának elnöke is felkarolta, és Maros megyében is van rá fogadókészség. Tamás Sándor ígéretet tett arra, hogy a megye valamennyi kulturális intézménye nyitni fog a diákok felé; Antal Árpád a sepsiszentgyörgyi városi buszokra, uszodára, sípályákra látja kiterjeszthetőnek a kedvezmények rendszerét.


Az elképzelést helyi vállalkozók is támogatják; néhány üzletben és szórakozóhelyen, valamint fogorvosi rendelőkben is készek öt és száz százalék közötti kedvezményt biztosítani a kártya felmutatóinak.
A diákbarát helyek és intézmények listáját és az általuk nyújtott támogatást a www.diakigazolvany.ro, valamint a www.siccard.ro honlapon lehet majd követni.

 

MTI/magyartudat.com

One thought on “Székelyföld – diákigazolvány bevezetését szervezi egy egyesület

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás