Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Józan becslések szerint is több mint harminc ezren tüntettek Marosvásárhelyen a Székely Vértanúk emlékműve előtt.

Március 10-ét, a székely vértanúk kivégzésének évfordulóját a Székely Nemzeti Tanács a Székely Szabadság Napjának nyilvánította.

A délután öt órára hirdetett rendezvényre szerte az országból, de Magyarországról is érkeztek, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a székely autonómiaigénnyel.

A tüntetők zászlókkal, esernyőkkel és a településeik neveivel feliratozott táblákkal érkeztek.

Az esemény a himnusz elmondásával kezdődött.

Felszólalt a katalán Mark Gafarotti, felolvasták Dél-Tirol kormányzójának, Luis Durnwaldernek, Euzko Alderdinek, a Baszk Nemzeti Párt elnökének és Berényi Józsefnek, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja elnökének a levelét.

Felszólalt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki szerint Székelyföld autonómiája nem más, mint a székely nép törvények által szavatolt szabadsága.

Izsák Balázst Tőkés László EP-képviselő követte a szónoki emelvényen. Szerinte a trianoni sebek gyógyulására van szükség, és az autonómia létfeltétele nemzeti közösségünk életének, amihez számít a románok szolidaritására is.

Tőkés László után Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke beszélt a tüntetőkhöz, és elmondta, hogy szerinte árulók sajnos ma is élnek közöttünk: Bukarestben. Szerinte lobognia kell a székely zászlóknak, hadd lássa ország-világ, mert az egységes Székelyföld megteremtése a cél.

Az Erdélyi Magyar Néppárt részéről a főszervezőjük, Sánta Imre beszélt. Szerinte a Székely Szabadság napján méltóképpen kell fejet hajtani azokért, akik 1854-ben életükkel fizettek a székely szabadságért, és hittel, kitartással, egy akarattal kell vallani az önrendelkezést. Szabadságot a székelységnek! Autonómiát a Székelyföldnek, mondta, majd a tömeggel együtt imádkozta a Miatyánkot.

Izsák Balázs felolvasta a nagygyűlés román kormányhoz címzett beadványát, amely Székelyföld területi autonómia igényét, a székely jelképek üldözésének abbahagyását, teljes és tényleges szabadság követelését tartalmazta.

autonomia

A tüntető tömeg közfelkiáltással fogadta el a kiáltványt.

A szónokok után a székely vértanúk emlékművére koszorúkat helyeztek, majd a tömeg együtt énekelte nemzeti imánkat és a székely himnuszt.

A szónokokat többször megszakította az autonómiát skandáló tömeg.

A tömeg a prefektúra elé indult, hogy átadja Románia kormánya képviselőjének az elfogadott kiáltványt.

Nagy István

erdely.ma/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás