Gránát csapódott vasárnap a damaszkuszi orosz nagykövetség udvarára, hárman megsérültek, de nincsenek életveszélyben – erősítette meg az orosz külügyminisztérium.
A tárca honlapján elhelyezett közlemény szerint fegyveresek lőtték a szíriai fővárosnak azt a kerületét, ahol az orosz nagykövetség is található.
A gránát felrobbant a diplomáciai képviselet területén, egyik név nélkül nyilatkozó munkatárs szerint a szétrepülő kövek sebesítették meg az alkalmazottakat.
A becsapódás helyén egy méter átmérőjű gödör keletkezett.
A Rosszija 24 állami hírtelevízió szíriai tudósítója elmondta: nem ez volt az első alkalom, hogy a fegyveres szélsőségesek a damaszkuszi orosz nagykövetséget választották célpontul. Jevgenyij Poddubnij arról számolt be, hogy az összecsapások folytatódnak a szíriai fővárosban.
Az orosz állami televízió kommentárja szerint a terroristák így tiltakoznak a szíriai válság békés, politikai megoldását célzó újabb nemzetközi tanácskozás ellen. A Genf-2 konferencia összehívását május elején Moszkvában közösen kezdeményezte John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Lavrov a Pervij Kanal orosz állami televízióban vasárnap sugárzott interjúban azt mondta, hogy a damaszkuszi nagykövetségüket támadóknak nemcsak saját kezűleg, hanem gyárilag készített vegyi fegyvereik is vannak.
Az orosz külügyi vezető az izraeli hírszerzés adataira hivatkozott és megjegyezte, hogy szakértők szerint a Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmát megdönteni akaró szélsőségesek nem egy alkalommal elfoglalták azokat a területeket, ahol tömegpusztító fegyvereket őriznek.
(rt)
magyartudat.com