Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A halászatról és horgászatról szóló új jogszabály szerint vizsga nélkül is szabad lesz horgászni, a piacon kínált halnak kötelezően igazolni kell a származási helyét és két hónapra szóló turista horgászjegyet is lehet majd váltani. Az Országgyűlés által június 10-én elfogadott és szeptember 1-től életbe lépő törvény horgásznak könnyítést, halásznak szigorítást jelent – írta a BAON.

Az ősztől életbe lépő jogszabály szigorú keretek közé szorítja a természetes vizeken folyó halászatot. Bevezetik a fogási tanúsítványt, lényege, hogy a halas pultokra kerülő áru eredete a kifogásától kezdve a teljes élelmiszerláncon keresztül nyomon követhető legyen. A szabályszegésekért súlyosabb büntetési tételeket tartalmaz a törvény: tíztől ötszázezer forintig terjedhet a pénzbírság, amit például jogosulatlan horgászatért, természetvédelmi oltalom alatt álló faj kifogásáért szabhatnak ki.

A törvényalkotók további szándéka, hogy az állami vizek kezelését illetően előnyt élvezzenek az egyesületek, illetve, hogy a turista horgászjegy bevezetésével az eddigieknél többen próbálják ki a pecázást. A szeptembertől bevezetésre kerülő, két hónapra szóló turista állami horgászjegy árát még nem határozták meg. Azt viszont rögzítették, hogy turistajegy kiváltásához nem szükséges horgászvizsga és egyesületi tagság. Ugyancsak horgászvizsga nélkül pecázhatnak a 3-15 évesek, nekik és a hetven év felettieknek fizetniük sem kell az állami horgászjegyért.

A Magyar Országos Horgász Szövetséghez 1112 horgászegyesület tartozik, mintegy 310 ezer taggal. A rendszeresen horgászjegyet váltókkal együtt összesen 340 ezer ember tölti szabadidejének egy részét vízparton. A Bács-Hosz Sporthorgász Egyesületek Bács-Kiskun Megyei Szövetsége adatai szerint megyénkben 21 ezer horgászt tartanak nyilván. Az egy főre éves eső halfogás magasabb az országosnál, rendre 21 kilogramm felett van. Magyarország horgászatra alkalmas vizeinek területe száznegyvenezer hektár. Ebből harmincegyezer hektár van a horgászegyesületek kezelésében.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás