Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

A hágai nemzetközi törvényszék két évtizedes munkáját elemezve Serge Brammertz, a törvényszék főügyésze úgy összegzett, az intézmény legnagyobb érdeme, hogy minden vádlottat az igazság színe elé állítottak.

Véleménye szerint Hága nélkül az egykori jugoszláv térség nagyon sok katonai és politikai vezetője, tisztségviselője nem került volna bíróság elé soha.

„A hágai törvényszék előtt tárgyalt esetek fontos precedenseket teremtettek, amikor a terepen elkövetett bűncselekményeket kapcsolatba hozták a magas pozíciókban lévő vádlottakkal, s kimondták a parancsnoki felelősség meglétét is” – sorolta a hágai főügyész, s hozzátette, kilencmillió oldalra rúg jelenleg az az anyagmennyiség, amelyből a nemzeti ügyészek adatokat kaphatnak az egyes esetekhez.

A szervezett bűnözés és a fegyveres összetűzések kapcsolatáról szólva Brammertz elmondta, igen erősek ezek az egybefonódások, s igen sok példa is van rá, az események minden fázisában – a fegyveres összetűzések előtt, alatt és után is.

„Slobodan Milošević például a 20. század kilencvenes éveiben illegális alapokból hozta létre és képezte ki a ‘különleges erőket’, amelyek súlyos bűncselekményeket követtek el Horvátország- és Bosznia-szerte. Megállapítottuk, hogy (Jovica) Stanišić és (Franko) Simatović, a szerb biztonsági szolgálat két magas rangú tisztségviselője a háború idején bűnözőket toborozott a félkatonai ‘különleges egységekbe’, ezek két tagja most Szerbiában Ðinđić miniszterelnök meggyilkolása miatt tölti sokéves börtönbüntetését” – sorolta Brammertz, aki a béke és a jövő kiépítésének szilárd alapjairól szólva arra is kitért, hogy a társadalomnak szembesülnie kell azokkal a tömegsírokkal is, amelyek 1945 után jöttek létre az egykori Jugoszlávia területén a kommunisták hatalomra kerülésével, s amelyekért a mai napig senkit sem vontak felelősségre.

„Azt hiszem, a felelősség kérdése fontos elem abban a folyamatban, amely a közösségek számára lehetővé teszi azt, hogy kiheverjék a tömeges bűntényeket, s szilárd alapokra helyezzék a békét” – véli Brammertz, aki arra is figyelmeztetett, hogy mindeközben reálisan kell gondolkodni azzal kapcsolatban, hogy mennyire hatékonyan vizsgálhatók azok a bűncselekmények, amelyek több évtizede történtek, s milyen eredményességgel folytathatók le az ezzel kapcsolatos eljárások.

„Ahogy múlnak az évek, egyre nehezebb megállapítani, mi is történt valójában, lévén, hogy a tanúk esetleg már meghaltak, vagy már nem emlékeznek minden részletre, az eseménnyel kapcsolatos dokumentációt pedig nem ritkán megsemmisítették” – tette hozzá a hágai főügyész a Tanjugnak nyilatkozva.

Brammertz azonban kiemelte, mindenképpen támogatja azokat a vizsgálatokat, amelyek megbízható állításokon és tényeken alapulnak, s amelyeket hatékonyan levezethet egy független nemzeti vagy nemzetközi igazságügyi testület.

(vajma.info)

magyartudat.com

One thought on “Szerb főügyész Hágának : A kommunisták ’45 utáni bűntényeire is fényt kell deríteni

  1. Annyi igaz, hogy ahogy múlnak az évek, egyre nehezebb megállapítani, és felelősségre vonni a többnyire már elhunyt felelős személyeket. Viszont e felvetés a hírnévszerzéshez kiváló – más már úgysem lesz belőle, ahogy például kis hazánkban is tapasztaljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás