Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerda déltől használható az M3-as új szakasza. A 34 kilométeres szakasz nettó 32 milliárdból épült.

Szerda délben helyezik ideiglenesen forgalomba az M3-as autópálya új, Nyíregyháza és a 49-es főút közti szakaszát – közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője.

Loppert Dániel elmondta, hogy a csaknem 34 kilométer hosszú sztrádaszakasz teljes hosszán autópályadíjat kell majd fizetni. A forgalomba helyezés azért ideiglenes, mert az ófehértói mérnökségi telep csak májusban készül el.

Az autópálya-szakasz az Új Széchenyi Terv keretében, 85 százalékos európai uniós és 15 százalékos hazai forrásból, nettó 31,9 milliárd forintból épült meg. A kétszer két forgalmi sávval és leállósávval rendelkező autópálya Őr községnél csatlakozik a 49-es számú főúthoz, amely a Csengersima-Pete közötti magyar-román határállomást kapcsolja a sztrádához.

Az M3-as új szakaszán három csomópont és huszonhárom műtárgy épült meg – tette hozzá Loppert Dániel. Az M3-as jelenlegi nyíregyházi végpontját és az új szakasz összekötését kétszer két forgalmi sávval oldotta meg a NIF: az egymáshoz közeli két csomópont gyűjtő-elosztó sávjait használja ideiglenes összeköttetésre a beruházó.

Forrás: MTI

magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás