A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság bécsi – Magyarországra akkreditált – nagykövetsége magyarázatot kért Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szöuli nyilatkozatával kapcsolatban Magyarország bécsi nagykövetségétől – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel csütörtökön.

A közlemény szerint a szaktárca szóbeli jegyzékben arról tájékoztatta a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nagykövetségét, hogy a december 16-i MTI-tudósítás pontosan tükrözi Szijjártó Péter nézeteit.
Szijjártó Péter tárcavezető az MTI-nek aznap a látogatásáról beszámolva kifejtette: ma az Iszlám Állam mellett az jelenti a legnagyobb biztonsági fenyegetést a világra, ha “az észak-koreai diktátor atomfegyver kifejlesztésére vonatkozó tervei sikeresek lesznek”.
A helyzet az, hogy “Észak-Koreát egy őrült kommunista diktátor vezeti, aki veszélyt jelent az egész világra”, mert mindent megtesz azért, hogy nukleáris fegyvert fejlesszen ki, és csak az idén huszonnégy rakétakísérletet hajtottak végre az országban – közölte Szijjártó Péter.
A KKM csütörtöki közleménye hangsúlyozza: Magyarország olyan ország, amely beható és zord történelmi tapasztalattal rendelkezik a kommunista vezetés atrocitásaival kapcsolatban, tisztában van a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság állampolgárainak helyzetével. Magyarországot mélyen aggasztja a hatalmas gyötrelmeket okozó elnyomó politikai rendszer, amely Észak-Koreában több millió állampolgár életét keseríti meg.
“Magyarország teljes mértékben elítéli és a leghatározottabb aggályait fejezi ki a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nukleáris programjával kapcsolatban, amely nemcsak a Koreai-félsziget békéjét veszélyezteti, hanem az egész régió stabilitását is” – hangsúlyozzák a közleményben.
Magyarország mint az Európai Unió tagországa új, szigorúbb szankciókat és a meglévők teljes körű végrehajtását sürgeti annak elérése érdekében, hogy elviselhetetlen állapot alakuljon ki az elnyomó észak-koreai rezsim számára – írták.

magyartudat.com

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás