Ha még nem láttad

Nyugati hírszerzési szolgálatok csaknem ötezer olyan ember nevét adták át a török hatóságoknak, akikről úgy tudják, hogy Törökországon keresztül Szíriába akarnak utazni, és ott csatlakozni akarnak az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő dzsihádista felkelő csoportokhoz – írta titkosszolgálati forrásokat idézve a szombati Financial Times.
A londoni gazdasági napilap kiemelte, hogy e lista tanúsága szerint a szélsőséges felkelőcsoportokhoz csatlakozni kívánók száma jóval felülmúlja azokét, akik már Szíriába utaztak Európából és Amerikából, hogy e csoportok oldalán harcoljanak Bassár el-Aszad elnök rezsimje ellen.
A Financial Times adatai szerint eddig 2-3 ezer külföldi csatlakozhatott a szíriai szélsőséges lázadó erőkhöz, és a fő tranzitútvonal Törökország.
A nyugati terrorelhárító szolgálatok attól tartanak, hogy a Szíriában harcoló külföldiek a következő években a 2001. szeptember 11-i merényletsorozat óta nem látott méretű terrorhadjáratot kezdhetnek nyugati célpontok ellen – áll a Financial Times írásában.
A lap forrásai szerint a brüsszeli zsidó múzeumnál két hete elkövetett hármas gyilkosság is már ilyen jellegű támadás lehetett.
A Financial Times titkosszolgálati illetékesektől úgy értesült, hogy csütörtökön a leginkább veszélyeztetettnek tartott kilenc európai ország Brüsszelben miniszteri szintű egyeztetést tartott a kérdésről, terrorelhárítási illetékesek részvételével. A lap nem nevezte meg ezeket az országokat, de úgy tudja, hogy az értekezleten jelen volt Theresa May brit belügyminiszter is.

magyartudat.com

2 thoughts on “Szíria- Ötezer külföldi dzsihádista készül harcolni al-Assad elnök ellen

  1. Ha a titkosszolgálatok tudnak erről ,vegyék fel a kapcsolatot a Szír kormánnyal közösen iktassák ki ezt a bandát. Asszadot hagyják a hatalomba mert így lesz stabil a közel kelet.Ha viszont Aszadot ki ütik irányíthatatlanná válik a térség.Ezek a dzsihádista szervezetek nyugaton fogják elkezdeni a harcot a fen álló társadalom ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás