Szíriai háború- A nemzetközi közvetítő bocsánatot kért a szír néptől

Nemzetközi közvetítő Lakhdar Brahimi elnézést kért a szíriai néptől, mert nem történt előrelépés a legutóbbi genfi béketárgyalásokon.

Genfben szombaton ért véget a béketárgyalások második fordulója, megállapodás azonban nem született, ezért újra fognak ülésezni. Mivel világossá vált, hogy a tárgyalások zsákutcába jutottak, a közvetítő magyarázkodásra kényszerült. Brahimi hangsúlyozta, hogy tátongó szakadék van a lázadók és a kormányerők között, a kormányellenes tárgyalókkal a szíriai kormány nem jut dűlőre.  Ugyanakkor a szíriai kormány elküldte a terroristák listáját, és a már tőlük lefoglalt eszközök jegyzékét.

“Nagyon , nagyon sajnálom, és elnézést kérek, a szíriai néptől, akik reménykednek, hogy valami történni fog itt”  – mondta Brahimi az újságíróknak .

Egy korábbi megállapodás lehetővé tette a 600 napja ostromlott Homs város evakuálását, mely reményt adott arra, hogy a tárgyalások gyorsabban haladnak, mondta Brahimi . A szombati utolsó ülésen, a második fordulóban mindössze a tárgyalások egy következő fordulójában állapodtak meg.

A  Nemzetközi Vöröskereszt vezetője ( ICRC) is hangsúlyozta, hogy csekély a tárgyalások eredménye, ugyanis Homs kiürítése nem hozott jelentős javulást. Mint ismeretes, az elmúlt napokban Homs városába segélyszállítmányok érkeztek, ahol ma megközelítően 3 millió ember él.

A szíriai háborúban már több, mint 140.000 embert öltek meg, köztük több, mint 7000  gyermeket. A megfigyelők elmondták, hogy csak a genfi tárgyalások ideje alatt minimum 6000 szír polgárt öltek meg.

Brahimi szerint a következő genfi fordulóban a pontot kell tenni a konfliktus végére. Az algériai születésű diplomata elmondta, mindkét félnek vállalnia kell a felelősséget háború minél rövidebb időn belüli befejezésért.

Az Ellenzéki Nemzeti Koalíció szóvivője, Louay Safi elmondta, hogy az egy hétig tartó tárgyalásokon semmilyen pozitív elprelépés nem történt. A terroristák a kormányt hibáztatják azért, hogy a tárgyalások nem vezetnek eredményre. A brit külügyminiszter, William Hague rámutatott: “Brahimi világossá tette, hogy a szír kormány nem hajlandó megvitatni a kérdést”. A francia külügyminiszter, Laurent Fabius szintén elítélte a szíriai kormány tárgyalásokhoz történő hozzáállását.

Szíriában közben több ezer ember menekült meg a terroristák által ellenőrzött nyugat- szíriai városból, Yabroudból, azután, hogy pénteken  lebombázták. A libanoni Hezbollah által működtetett Al- Manar televízió, közölte, hogy a szíriai hadsereg átvette az ellenőrzést Yabroud térségében, felügyeli a város fő közútjait és egy közeli határátkelőt, melyet eddig fegyvercsempészek használtak – írta Reuters.

magyartudat.com

1 thought on “Szíriai háború- A nemzetközi közvetítő bocsánatot kért a szír néptől

  1. Nem csoda, hogy ujabban alig lehet olvasni, hallani a szíriai helyzetől. Pokoli játszmák lehetnek a háttérben, s a szír kormány állítása szerint a majdani(?) helyreállításban sem óhajtanak nyugati segítséget igénybe venni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás