Szíriai háború: Megtisztították Aleppót az IÁ martalócaitól

Aleppó felett újra szír zászlók lobognak.
A szíriai hadsereg offenzívája Aleppó összes negyedéből kiverte a kormányellenes fegyvereseket – jelentette be Viktor Poznyihir altábornagy, az orosz fegyveres erők vezérkara műveleti főosztályának helyettes vezetője csütörtökön Moszkvában.

A szíriai kormányerők több mint 900 terroristát likvidáltak, valamint több tucatnyi nehézfegyvert és katonai járművet semmisítettek meg. További 3 ezer fegyveres önként távozott Aleppóból, akiknek több mint a fele amnesztiában részesült. Ezen felül több mint ezer kormányellenes felkelőt busszal szállítottak el a városból.
Mint mondta, Szalaheddin városnegyedből egy erre a célra létrehozott humanitárius folyosón keresztül több mint ezer embert szállítottak el er-Rasidin-4 településre. Az ostrom alatt több mint 100 ezer embert, köztük 47 ezer gyereket evakuáltak, akik élelemben és orvosi ellátásban részesültek.
Közölte, hogy a “felszabadított” negyedekben a szíriai orosz megbékélési központ részvételével hamarosan megkezdődik a helyi önkormányzatok megalakítása.
Poznyihir beszámolója szerint a fegyveresek a gyerekeik szeme láttára lőttek agyon szülőket, ha azt gyanították róluk, hogy az Aszad-kormánnyal rokonszenveznek.
Elmondta, hogy orosz tűzszerészek 107 hektárnyi területen 2742 robbanásveszélyes eszközt ártalmatlanítottak. Aleppó több negyedében helyreállították a víz- és áramellátást. A tábornok által ismertetett adatok szerint több mint 5 ezer lakos tért vissza otthonába, köztük 1529 gyerek.
Poznyihir kijelentette, hogy a szíriai kormányerők Palmüra térségében az orosz légierő támogatásával stabilizálták a helyzetet, és ellentámadásra készülnek az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet erői ellen.
Ennek megszervezéséhez Oroszország segítséget nyújt.
A szíriai kormánycsapatok az IÁ pénteken megkezdett offenzívája nyomán vasárnap kényszerültek a terroristák megszállása alól márciusban felszabadított Palmüra belvárosának feladására.

magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás