Ha még nem láttad

Nem írták alá a szlovák-magyar vegyesbizottság ülésének jegyzőkönyvét, a két fél ugyanis nem értett egyet a Beneš-dekrétumok kérdésében.

TASR-HÍR

Nem írták alá a szlovák-magyar vegyesbizottság ülésének jegyzőkönyvét, a két fél ugyanis nem értett egyet a Beneš-dekrétumok kérdésében – közölte Rastislav Káčer külügyminiszter a pénteki tájékoztatón.

A vegyesbizottság tagjai fennakadtak a Beneš-dekrétumok kérdésénél.

A magyar fél ragaszkodott ahhoz, hogy egy teljes cikkely a Beneš-dekrétumokról és a Szlovákiára vonatkozó konkrét feladatokról szóljon

– mondta Káčer, és hozzátette, a témát részükről lezártnak tekintik.

Szerinte ez a kérdés nem kapcsolódik a kisebbségek helyzetéhez, és nem lett volna szabad a bizottsági tanácskozás tárgyává tenni.

De a magyar fél ragaszkodott ehhez, és nem volt hajlandó aláírni a jegyzőkönyvet

– mondta.

Hozzátette, ennek ellenére több mint 50 intézkedés és ajánlás kérdésében megállapodtak.

Megjegyezte, hogy az egy kérdésben fennálló nézeteltérés nem lehet akadálya a megállapodásnak és a többi intézkedés alkalmazásának.

A kormány és más intézmények több tagját is megszólította a bizottsági tanácskozás eredményeinek témájával. „Arra kértem őket, hajtsuk végre, amit tudunk” – tette hozzá.

A miniszter leszögezte, az intézkedések nyomán javulni fog a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok helyzete.

Ide tartozik a kisebbség nyelvén sugárzott műsorok adásidejének növelése a közszolgálati televízióban és rádióban, a közlekedési minisztérium rendeletének módosítása, amely lehetővé teszi a kétnyelvű közlekedési információs táblák gyártását és kihelyezését, valamint a két kormány közötti megállapodás megkötése a hadisírokról és a háborús emlékhelyekről.

Három további kérdésről is tárgyalni fognak – mondta.

„Fontosnak tartom, hogy előrelépjünk a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok helyzetének javítása terén, és ne váljunk túszává annak, hogy egy bizonyos kérdésben nem tudunk konszenzusra jutni” – mondta Káčer.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztertől azt szeretné kérni a hétfői (december 5.) találkozón, hogy a magyar fél is ugyanígy járjon el. 

(tasr)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás