Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Amit Szlovákia nem élne túl – Nincs más út, csak az EU

Szlovákia nem élné túl, ha távozna az EU-ból, és az eurózónából kilépve visszatérne a koronához – jelentette ki Robert Fico kormányfő szombaton a szlovák közszolgálati rádió egyik műsorában.

Bár az EU nagy tagállamai is óriási gondokkal küzdenek, a szlovák kormány minden nehézség ellenére tudatosítja, hogy Szlovákiának nincs más lehetősége, mint hogy az EU és az eurózóna tagja maradjon – tette egyértelművé Fico.

„A Szlovák Köztársaság miniszterelnökeként azt mondom, Szlovákiának nincs más lehetősége, mint hogy a közösség tagja maradjon, és olyan erős tagállamokra támaszkodjon, mint Németország és Franciaország” – fogalmazott Fico. Leszögezte: nincs más út, mint az, amely Európán át vezet.

A miniszterelnök szerint ezt a nézetét az is alátámasztja, hogy Szlovákia gazdasága a legnyitottabb gazdaságok közé tartozik, és exportja csaknem 80 százalékának az EU-tagországok a felvevő piacai.

Fico szerint ugyanakkor Szlovákia az unió szolidáris tagjaként szintén szolidaritásra tart igényt az EU részéről. Hangsúlyozta: több szolidaritást vár el a mezőgazdaság kérdéseiben, az európai támogatási alapok terén, valamint a jászlói (Jaslovské Bohunice) atomerőmű két blokkjának leállítása kapcsán.

Fico a szolidaritás megnyilvánulásaival összefüggésben Francois Hollande francia államfő szavait idézte, miszerint ha nem tartják be azt az elvet, hogy egy szolidáris országgal szemben a többiek is szolidaritást vállaljanak, akkor Európa napjai meg vannak számlálva.

MTI/erdely.ma/magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás