A foglalkoztatással kapcsolatos törvények módosulnak

                A nyugdíjasnak minősülő közalkalmazottnak nem jár majd végkielégítés, a munkaügyi központhoz elektronikus levélben is be lehet jelentkezni. Egyebek mellett ezt tartalmazza az a foglalkoztatási jellegű törvényeket módosító javaslat, amelyet a kormány szombaton terjesztett a parlament elé. Az álláskeresési segélyt a jövőben nem […]

London – Tízezrek tüntettek a megszorító intézkedések ellen

                Tízezrek vonultak szombaton London utcáira, hogy így tiltakozzanak a kormány gazdasági megszigorító intézkedései ellen. A békés megmozdulás résztvevői a kormány azon intézkedései ellen tiltakoztak, amelyek a szociális kiadások lefaragásának és a takarékossági intézkedéseknek az eszközeivel az állam eladósodásának a csökkentését célozzák. A […]

Keresik a réseket, ahol még lehet adóztatni

                Költségvetési kiigazítás – Vámosi-Nagy: keresik a réseket, ahol még lehet adóztatni A költségvetési hiány 3 százalék alatt tartása Vámosi-Nagy Szabolcs szerint nemcsak az EU és az IMF elvárása, hanem utódaink jövője miatt is fontos. Úgy látszik, hogy ehhez muszáj adóemelésekhez folyamodni, és […]

Róma – óriási tüntetés volt a kormány gazdasági intézkedései ellen

                Többezres tüntetés volt Rómában a kormány gazdasági intézkedései ellen. A résztvevő állami alkalmazottakat Olaszország vezető szakszervezetei szólították az utcára. A menet a Piazza della Repubblica felől indult, gyakorlatilag megbénítva a városközpont közlekedését. A tiltakozó megmozdulás szervezői szerint a résztvevők száma meghaladja a […]

Nincs szükség a négy évvel ezelőttihez hasonló, rossz IMF-megállapodásra

                Orbán: nincs szükség a négy évvel ezelőttihez hasonló, rossz IMF-megállapodásra A miniszterelnök szerint az ország ma erősebb, mint 2008-ban volt, nagyobb a mozgástere, ezért nem szorul rá arra, hogy a négy évvel ezelőttihez hasonló, “rossz megállapodást” kössön a Nemzetközi Valutalappal (IMF). Magyarországnak […]

A Magyar Tudat dr. Eva Maria Barki meghívására részt vett az osztrák FPÖ/Szabadságpárt által megrendezésre került konferencián

2012. június 19-én neves magyar – osztrák politikusok, újságírók, jogászok, közgazdászok részvételével tartottak konferenciát Bécsben, a Hotel Intercontinental zsúfolásig megtelt konferenciatermében. Az előadók között volt többek közt dr. Eva Maria Barki nemzetközi jogász és dr.Bogár László közgazdász is. A két ország közötti jó szomszédi viszonyt mutatja többek közt, hogy a […]