A Simon Wiesenthal Központ felszólította a Magyar Kormányt

A Simon Wiesenthal Központ felszólította a magyar kormányt, hogy figyeljen oda a magyarországi zsidó közösség hangjára, és tisztességgel emlékezzen meg a magyarországi holokauszt évfordulójáról, ahelyett, hogy politikai szándékokból meghamisítaná a történelmet, közölte az MTI. A zsidó jogvédő szervezet a honlapján március 5-i keltezéssel közzétett felhívásban arra szólítja fel a magyar […]

Egy neves német publicista a Simon Wiesenthal Központ célkeresztjében

                Újabb antiszemitizmus-vita bontakozott ki Németországban, miután a jeruzsálemi székhelyű Simon Wiesenthal Központ (SWC) felvett egy neves német publicistát a legveszélyesebbnek tartott antiszemita és Izrael-ellenes személyiségek és szervezetek listájára. Az ügy illeszkedik az antiszemitizmusról az utóbbi években folytatott diskurzushoz, amelynek az a fő […]

Csatáry László kihallgatása

                A háborús bűntettel gyanúsított Csatáry László kihallgatásra érkezik a Budapesti Nyomozó Ügyészség épületébe 2012. november 8-án. Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, Csatáry Lászlót, a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ (SWC) azzal vádolja, hogy 1944 tavaszán az akkor Magyarországhoz tartozó Kassán […]