Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Az árvíz tetőzése átvonult Budapesten, mostantól a déli országrészre kell összpontosítani az erőket – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a főpolgármesterrel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatón a Római-parton. Tarlós István hangsúlyozta, Budapesten 888-889 centiméteren stagnál a vízszint, sehol sincs katasztrófahelyzet.

Az országban jelenleg 86 helyen folyik az árvízi védekezés, a fővárosban szerdán szűnik meg a veszélyhelyzet, de az apadó árhullám továbbra is problémákat okozhat. Mostantól a déli országrészekre kell összpontosítani, és mivel ezeken a területeken is magasabb lesz a vízállás, óriási feladat lesz a dunai partszakasz megvédése – tájékoztatott Orbán Viktor. Kiemelte, a rémhírterjesztés megszűnt, csak néhány kisebb bűncselekmény történt az árvízi területeken.

A miniszterelnök a Duna Budapest feletti részeivel kapcsolatban elmondta, Győrújfalunál megszűnt a veszély, Pilismaróton, Nagymarosnál és Dunabogdánynál a nehézségek ellenére továbbra is stabil a védekezés. Szigetmonostornál négy helikopter és a Terrorelhárítási Központ bevetésével dolgoznak, nem volt jelentősebb kár, tette hozzá. A fővárostól délre hosszú folyószakaszon kell védekezni, ezért az erők ésszerű beosztása a kulcskérdés – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Bajánál csütörtökön várható a Duna tetőzése. Megjegyezte, szerdától szélviharok várhatók, ami megnehezítheti a védekezést, a tetőzés várhatóan csütörtökön lép Szerbia területére.

„Budapesten vasárnap este 891 centiméteren tetőzött a Duna, és csak hétfő hajnalban kezdett el apadni. Jelenleg 888-889 centiméteren stagnál a vízszint, egy helyszínen sincs katasztrófahelyzet” – közölte Tarlós István. A főpolgármester hozzátette, a korábbi érzékeny pontokon, a Margit híd és a Batthyány tér között, a szentendrei HÉV alagútjánál sincsenek komolyabb problémák, a HÉV melletti mellvéd is bírja a nyomást. Tarlós István a fővárosban folyó védekezésekkel kapcsolatban elmondta, a Római-parton normalizált állapotok vannak, a Margitszigetnél jelentkezik kisebb szivárgás.

A főpolgármester az ingázókat arra kérte, a napokban lehetőleg ne autóval jöjjenek a fővárosba, az itt élőket pedig a közösségi közlekedés használatára biztatta az elterelések miatt. Az M1-M7 autópályák közös szakaszán a leállósávban buszsávot alakítanak ki, ezen kívül a Hegyalja úton, a Budafoki úton alakítanak ki egy sávot a tömegközlekedés számára. A lezárásokkal kapcsolatban Tarlós István kitért arra, hogy Budán a Frankel Leó utcát egyirányúsítják, a Török utcát pedig kétirányúsítják a hatékonyabb közlekedés érdekében. Hozzátette, a részletes információk folyamatosan nyomon követhetők a budapest.hu és bkk.hu oldalakon.

Tarlós István

főpolgármester

magyartudat.com

One thought on “Tarlós István: elvonult a tetőzés Budapestről, nincs katasztrófahelyzet

  1. Köszönet mindenkinek, akik részt vettek az elhárításban és nagyon jó egészséget!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás