Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Megkezdődött az önkéntes műveleti tartalékos katonák első alapkiképzése Szentendrén. A fiatal, sorkatonai szolgálatot már nem teljesített, többségében felsőfokú tanulmányokat folytató szerződők közel öt héten át tartó felkészítésen vesznek részt.

Az önkéntes tartalékos rendszer újabb állomásához érkezett. Idén nyártól a felsőoktatási intézmények hallgatóit szólítja meg a Magyar Honvédség, hogy az immár több mint háromezer fős önkéntes tartalékos állományt friss erővel töltse fel. Ezt szolgálta a honvédség nyári fesztiválokon való megjelenése is. A tájékoztatás és a toborzás mellett 2012. július 24-én reggel 8 órakor elkezdődött a fiatal, katonai ismeretekkel nem rendelkező önkéntes műveleti tartalékosok 25 napos alapkiképzése.  Július 24-augusztus 17. között 46 többségében felsőfokú tanulmányokat folytató hallgató önkéntes műveleti tartalékos alapkiképzésére kerül sor a szentendrei és csobánkai kiképzőbázison. A katonai alapkiképzés elméleti és gyakorlati oktatásokból áll, melyek során a résztvevők először az alapvető honvédelmi, logisztikai, jogi, általános harcászati és tájékozódási ismereteket sajátítják el. A második héttől a katonai közelharc, lövészet és alaki gyakorlatok következnek, melyek bármely katonai beosztás esetén elengedhetetlenek. Külön katonaszakmai, toborzási érdekesség, hogy a sorkatonaság 2004-es eltörlése óta most először került sor behívóparancsok kiküldésére. Az önkéntes tartalékos rendszerben már több mint háromezren vesznek részt. Májusban aláírta szerződését az 1000. műveleti tartalékos, 2000-en pedig már 2011-ben védelmi tartalékosnak szerződtek. A tárca célja, hogy 2014-ig az önkéntes tartalékos állomány Országgyűlés által meghatározott létszámát teljesen (8000 fő) feltöltse és a képességet rendszerszintűen kiépítse, ezért idén 1,2 Mrd forintot különített el az Önkéntes Tartalékos Rendszer fejlesztésére. A jövő évi költségvetés tervezetében ez a keret 2,1 Mrd forint.

MTI/HM Sajtóiroda/magyartudat.hu

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás