Teljes körű autonómia nélkül Délvidék mindent elveszít

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                               A köztársaság Vajdaság iránti adóssága immár eléri a 100 milliárd dinárt, ami a tartomány két teljes évi költségvetése. Ez a tény is bizonyítja, hogy a központi hatalomnak semmiféle érzéke nincs Vajdasághoz – jelentette ki Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnöke Szabadkán.

„Jól látható a vajdasági intézmények felszámolásának tendenciája, mint ahogyan jól kivehető az a törekvés is, hogy egyes intézményeket a tartományi vezetés csúcsán elhelyezkedő egyes személyek magáncélokra használnak. Éppen emiatt az LSV tovább fokozza tevékenységét, és offanzívába fog lendülni” – mondta Čanak újságíróknak, s arra figyelmeztetett, hogy Vajdaságban manapság 90 ezer ember él valamiféle állami segélyből, 11 ezren esznek a népkonyhákon, közülük 1500 gyermek, továbbá az idén történt meg másodízben, hogy Vajdaságot hivatalosan is a nem kellően fejlett régiók közé sorolták Szerbiában, ahol az egyetlen fejlett régiónak Belgrád számít.

„Teljesen egyértelmű, hogy decentralizáció nélkül, Vajdaság törvényhozásra, végrahajtó és bírósági hatalomra, vagyonra és forrásbevételekre is kiterjedő autonómiája nélkül el fog veszni minden, amit az előttünk élő generációk megteremtettek” – mutatott rá Čanak újságíróknak pártja Főbizottsága mai szabadkai ülésének szünetében.

Szavai szerint Szerbia Vajdaság iránti mostoha viszonyulásának legutóbbi ékes példája a Vajdasági RTV esete, amikor is nem találtak módot működésének a finanszírozására, miután bejelentették, hogy szándékukban áll a tévé-előfizetés megszüntetése, a Szerbiai RTV-re pedig érdekesmód igen.

Az LSV vezetője rámutatott arra is, hogy pártjának mindig jó volt az együttműködése a VMSZ-szel. Az eltávolodás azért történt meg, mert Čanak megítélése szerint a VMSZ az utóbbi időben jobbra tolódott, a nemzeti komponenseket hangsúlyozza jobban, s ez a tény ezt a pártot eltávolítja a polgári irányultságú Ligától.

Čanak kitért a rendkívül rossz biztonsági helyzetre a tartományban, s emlékeztetett arra, hogy nemrégiben Újvidéken több ízben is nyílt utcán történt fegyveres leszámolás, s ezek közül nem egy iskolák, óvodák, játszóterek közelében. „A rendőrség nem működhet megfelelően. Mi vajdasági rendőrséget akarunk, de ezt a kezdeményezést sem hagyják jóvá számunkra” – mondta, s emlékeztetett arra, hogy Újvidéknek immár több mint három éve nincs rendőrparancsnoka, s hogy a tartományi székvárosban több száz rendőrrel kevesebb van, mint kellene.

(Beta, 021, vajma)

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás