Az I. világháború kitörésekor a tengeralattjárók még nem voltak kipróbált harci eszközök, ezért az ellenük való védekezés is szinte ismeretlen volt. A Monarchia hadvezetése rádöbbent azonban, ha nem indul meg a védelem fejlesztése, annak súlyos következményei is lehetnek. Különösen a világháború második felében vált ez sürgetővé, amikor az Adrián fokozódott az olasz tengeralattjáró naszádok tevékenysége.

Az aktív és offenzív védelem érdekében 1918 elején elkezdődött egy tengeralattjárók elleni flotta felállítása. Nehéz feladat volt, mert a háborús évek alatt a nyersanyagellátás nehézségekkel küzdött és a haditechnikai fejlesztések lelassultak.

SMS TÁTRA az Osztrák-Magyar Monarchia rombolója
SMS TÁTRA az Osztrák-Magyar Monarchia rombolója

A császári és királyi haditengerészetnél önálló alakulatként hozták létre a Tengeralattjáró-elhárító Flottát, amely egyenesen a flottaparancsnokság alá volt rendelve. Parancsnoksága Brioniban, a parton volt elhelyezve. Parancsnoka egy törzstiszt volt, akinek törzse a következőkből állt: 1 műszaki előadó (tengerésztiszt), 1 orvos, 1 villany mérnök, 1 gépüzemvezető, 1 hadbiztos és a segédszemélyzet.

A flottához voltak rendelve a következő hajók, mint kutatóhajók: Senj, Cetina, Makarska, Slavia, Liburnia, Monfalcone, Novi, Tátra, Knin, Arsa, Nesazio valamint a Pelagosa.

A Pelagosa csak rövid ideig tartozhatott a flottába, mert 1918. február 12-én Gruica sziget mellett az üldözött olasz F7 tengeralattjáró megtorpedózta. A hajó az orrán léket kapott és az erős vízbeáramlás miatt 3 perc alatt elsüllyedt, még mielőtt a közeli partra lehetett volna futtatni. A matrózok szerencséjére a 39-es számú torpedónaszádnak sikerült az egész személyzetet kimentenie.

A Galileo Ferraris olasz tengeralattjáró
A Galileo Ferraris olasz tengeralattjáró

Esetenként még a flottához rendeltek megfelelő számú törpenaszádot biztosításra és bombadobásra. A kutatóhajók 3-4 hajóból álló hajóhadosztályokba (Division) tagozódtak, amelyekben 2-2 hajó egy csoportot (Gruppe) képezett. A csoportok a vállalkozások alatt a legidősebb hajóparancsnok vezetésével működtek. A háború befejezésekor a kutatóhajók három hajóhadosztályba voltak osztva. Egy hadosztály állandóan az Isztriai és Dalmát partok mentén cirkált, ez alatt a többi Brioniban várt indulásra készen. Amikor a parti figyelő állomás ellenséges tengeralattjárót észlelt, azonnal kifutottak az üldözésére. Ha nagyobb saját hajó futott ki, akkor előtte végigkutatták az útvonalát és biztosították azt.

A kutatóhajók különböző hajóvállalatoktól lettek igénybe véve, ezeket a megfelelő módon átalakították és felszerelték. E hajóknak kb. 300-400 bruttó regiszter tonna volt a térfogatuk, sebességük 10-13 tengeri mérföld (1 tengeri mérföld: 1.853 méter). Fegyverzetük egy vagy két 7 cm-es hajó-, légelhárító-, vagy 47 mm-es gyorstüzelőágyú és két Schwarzlose géppuska. Magukkal vittek 16-20 vízi bombát is. Egymással jelzőzászlókkal, fényjelző készülékekkel és szikra távíróval tartották a kapcsolatot. Legénységük 20-26 főből állt, plusz 1 főtiszt és 1 tiszt vagy zászlós.

A kutatókészülék két fő részből állt: a víz alatti felfogó mikrofonból és a parancsnoki hídon lévő hallgatóból. A vízalatti mikrofon vagy a hajó fenekén volt, vagy szabadon, a vízben vontatva. Az utóbbi volt célszerű, mert a hajótól független volt és a hajón levő zajtól is mentes volt. A vízben vontatott készülék négy, vagy négy kettős (tehát nyolc) mikrofonból állt. Ezek levegővel töltött lencse alakú bádogszelence négy oldalára voltak felszerelve (a jobbról–balról jövő hanghullámokat egymástól függetlenül tudták felvenni). A szelencében a sűrített levegő szigetelte a hanghullámok terjedését. Az egész szerkezet egy vászonnal bevont, fából készült hal alakú vázban volt elhelyezve a sérülések ellen. 10 kg-os vassúllyal nehezítették és így 8 méter mélyre süllyedt. Az egész szerkezetet 25-30 méter hosszú drótkötéllel a hajó farához rögzítették és úgy vontatták.

Minden mikrofonnak saját vezetéke ment a parancsnoki hídig, ahol egy telefonkészülék volt elhelyezve. Egy megfelelő kapcsolóval külön-külön lehetett a mikrofonokat kapcsolni, és így megállapítható volt, hogy melyik mikrofon veszi a hangot.

A hangfelfogó készülék rajza
A hangfelfogó készülék rajza

Gyakorlás után akár 15 tengeri mérföldről ½ foknyi pontossággal meg tudták állapítani a zaj irányát és megkülönböztették, hogy az hajócsavartól vagy szivattyútól származik. Az igazán profik még a naszádban levő emberek lépéseinek kongását is ki tudták venni. A telefon hangtompítókkal és erősítőkkel tökéletesítve volt, hasonlóan, mint a drótnélküli távírászatban.

A kutatást a kutatóhajók egy vagy két csoportja végezte, megfelelő számú torpedónaszád kíséretében. Mikor a kutatandó körletbe értek, akkor a kutatóhajók arcvonalba fejlődtek, a kísérő torpedónaszádok nagyobb távolságban követték őket. Megbeszélt zászlójelre a kutatók és kísérőik leállították a gépeket és telefonkészülékeik segítségével hallgatóztak az ellenséges tengeralattjáró csavarjainak zajára.

Tudatták egymással, ha zajt hallottak és a különböző irányban elhelyezett mikrofonok segítségével megállapították a hangforrás irányát. Ezután mindegyik hajó ezt az irányt vette fel, az addig párhuzamos menetük egy közös pontra futott össze, oda, ahol az ellenséges tengeralattjáró járt. Amikor a kutatóhajók a metszési ponttól kb. 400-600 méterre voltak, akkor a kísérő naszádok előre húztak és a metszési pontban vízibombáikat különböző időzítésekkel ledobálták.

Akcióban az Adrián
Akcióban az Adrián

Ezt a műveletet addig ismételték, amíg a hangot hallották, vagyis az ellenséges tengeralattjáró tönkre nem ment. Az eredményt csak a felszálló légbuborékokból vagy a víz tetején megjelenő hatalmas olajfoltból tudták megállapítani. A tengeralattjáró robbanásoktól meglazult szerkezete többé már nem tudott felemelkedni. Gyakran lehetett hallani, hogy az ellenség igyekezett gyors menetben menekülni, vagy próbálnak a szivattyúkkal, légkompresszoraikkal emelkedni, végül elhalt a hang, lesüllyedt a mélybe. Többnyire napokig folyt az üldözés és sok esetben elmenekült az ellenséges tengeralattjáró.

A keresést éjszaka is folytatták. Ilyenkor a keresőhajó hossztengelyében elhelyezett két lámpasorból megállapítható volt a menetirány. Partközelben a hanghullámok reflexiója miatt vízibombák dobásakor a kutató készülékek könnyen megsérültek.

Tengeralattjárók elleni vízibombák rajza
Tengeralattjárók elleni vízibombák rajza

A vízibombák kezelése nagy jártasságot kívánt. Szerkezetük komplikált volt, sokszor rosszul időzítve került ledobásra. Biztonsági szempontból megfeleltek, használatuk során szerencsétlenség nem történt. A bomba három részből állt: a legfelső része üres volt, amely a vízbedobás után külön vált, és a víz tetején maradt, mint úszó. Az úszó tetején egy dob volt, melyre egy vékony drótkötél volt feltekerve, szélén egy fogaskerék a mélység beállítására. Középső része tartalmazta az időzíthető gyújtókészüléket. A drótkötél vége a gyújtókészülékre lett erősítve, ez alatt feküdt az öt lemezből álló időzítő korong. Ez ¼, ½, 1 és 2 másodperces robbantási időre volt állítható. Legalsó része a robbanóanyagot tartalmazta: 50 kg 30%-os trotilt. Egy speciális gyújtó adta a gyújtáshoz szükséges hőfokot, amely egy 50 %-os trotil töltény indításával robbantotta az 50 kg-os bombát.

Dobás előtt a bomba tetején levő dobon beállították a kívánt mélységet, az időzítő készüléken a kívánt időzítést. Ezután tették a bombát a hajó farán levő billenthető szerkezetbe, amelynek a segítségével a vízbe dobták. A vízbe érés után az úszó különvált, a felszínen maradt. A többi rész 40 mp/m sebességgel süllyedt addig, míg a gyújtókészülékre erősített drótkötél meg nem feszült és a szerkezetet működésbe hozta. Megindult a gyújtás, az időzítő korongon át a robbanó töltényig jutott és bekövetkezett a robbanás.

A siker sok esetben a szerencsén múlt. A különböző mélységekben robbant bombák hatásának nem volt közvetlen látható eredménye. Nagyobb mélységben nagyobb hatást fejtett ki, ami nagyban függött attól, hogy milyen messze robbant a bomba az ellenséges tengeralattjárótól.

A Tengeralattjáró-elhárító Flotta legnagyobb eredménye az volt, hogy az ellenséges búvárnaszádok távol maradtak a partoktól és a part menti hajózás biztonságosan folyhatott. Fontos volt, hogy a Fiuméből a dalmát partokra és a montenegrói, illetve az albán kikötőkbe tartó hajók biztonságosan közlekedjenek. A montenegrói vasút hiánya és boszniai csekély teljesítő képessége miatt is fontos volt ez, különösen az albán harctér biztonságos ellátása szempontjából.

Petőfi híd budai hídfője északi oldalán állott Haditengerészeti Hősi Emlékmű.
Petőfi híd budai hídfője északi oldalán állott Haditengerészeti Hősi Emlékmű. Szentgyörgyi István szobrász és Miskolczi László építész művét 1937. október 10-én avatták fel. 1945-ben lebontották.

A hadvezetés nem értékelte kellőképpen a flotta működését és a fegyvernem jelentőségét. Nem volt kézzel fogható eredmény, zsákmány, hadifogoly. Voltak elképzelések a fejlesztésre, de ezek csak tervek maradtak. Ilyen volt az újabb kutatóhajók felszerelése, nagyobb számú bombavetésre alkalmas siklóhajó építése, a partok mellett felállítandó hallgató állomások létrehozása, amely terveknek a háború befejezése vetett véget.

(A poszt báró Karg György nyugállományú sorhajó hadnagy Hadtörténelmi Levéltárban őrzött visszaemlékezése alapján készült. A vázlatok is onnan származnak, a fotók a szerző gyűjteményéből és a Nagy Háború Blogból.)

Rózsafi János

magyartudat.com

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás