Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

Egy kétgyermekes családanya vetett végett életének önégetéssel Tibetben, tiltakozva a himalájai terület feletti kínai uralom ellen – közölte vasárnap egy tibeti emberi jogi szervezet.
A taxisnő szombat délután gyújtotta fel magát a nyugat-kínai Csinghaj tartományban fekvő Tungzsen egyik terén – közölte Nemzetközi Kampány Tibetért (ICT) nevű washigtoni székhelyű szervezet.

Az áldozat hamvasztási szertartásán több ezren vettek részt, a gyászolókat rendőrök vették körül. A londoni székhelyű Free Tibet mozgalom szerint Tungzsen központjában erős a rendőri jelenlét.

Az ICT szerint november 4. óta ez a nyolcadik ilyen eset Tungzsenben. A szervezet összesítésében az szerepel, hogy 2009 februárja óta 75 ember gyújtotta fel magát Tibetben, és többségük meghalt.

Tibeti emigráns szervezetek szerint az önégetések a „kínai elnyomás”, a vallásszabadság megsértése elleni tiltakozások, egyben a dalai láma melletti kiállást jelképezik. Peking azonban úgy véli, a többnyire fiatal tibetieket „az elszakadásra törekvő emigráns erők” veszik rá az önégetésre, és önös érdekből, a „tibeti kérdés napirenden tartása” céljából küldik őket a halálba.

A dalai láma a napokban Japánból üzent a kínai kormánynak, hogy az láthatóan „nem veszi komolyan” a tibetiek akcióit, és nem vizsgálja meg az okokat.

Peking válaszul a dala láma szemére vetette: nem hogy nem ítéli el a törvénybe és vallási elvekbe ütköző cselekményeket, de még dicsőíti is azok elkövetőit.

voatibetanenglish.com/bumm.sk/magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás