Több szíriai katona meghalt csütörtökre virradóra a szíriai hadsereg egyik őrhelye ellen intézett török támadásban a határ közelében fekvő Tell-Abjad közelében, Raszm-el-Gazál térségében – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A jelentésből nem derül ki, hány szíriai katonai vesztette életét.

Előzőleg, szerdán szíriai aknagránátok csapódtak be egy török faluban, megölve egy nőt és négy gyereket. A súlyos határincidens után a török tüzérség ágyúzta a szíriai hadsereg állásait. Törökország kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy tegye meg “a szükséges intézkedéseket” a szíriai agresszió megállítására.

Török biztonsági források a szíriai halottakról azt mondták, hogy Bassár el-Aszad elnökhöz hű katonák vesztették életüket a tüzérségi tűzben.

Csütörtökön kora délelőtt összeül Ankarában a török parlament annak megvitatására, hogy engedélyt adjon-e a kormánynak közvetlen katonai műveletekre szíriai területen – jelentette az AFP francia hírügynökség.

Omrán ez-Zohbi szíriai tájékoztatási miniszter közben bejelentette, hogy kivizsgálják a határon keresztüli lövöldözés okait, körülményeit, és részvétét nyilvánította “az áldozatok hozzátartozóinak és barátainknak, a török népnek”.

hirado.hu/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük