A levél eredetije 1989-ből származik a probléma 1949. január 1-je óta.
Mint olyan magyar állampolgár, aki eddigi életét Magyarországon élte le, igyekszem nagyra értékelni azokat, változásokat, amik a rendszerváltás óta végbementek, de engedje meg, hogy felhívjam figyelmüket egy igen súlyos törvénytelenségre. Ezt a problémát hatályos törvény ellenére igyekeznek szőnyeg alá söpörni.
Nekem pedig változatlanul az a véleményem, ha jogalkotók nem tanítják meg az állampolgárokat a jogszabályok tiszteletére példamutatással, akkor cinkosai a bűnözőknek. Vagy esetleg az elmúlt rendszernek is.
Van egy olyan rétege a társadalomnak, amelyről 1991 előtt sem beszélni, sem írni nem volt szabad. Pedig az a csend, amelyik körülvette őket, nem jelentett beletörődést sem az ő részükről, sem a hozzátartozók részéről.
A háború elvesztése, az ország “felszabadulása” után, a diktatúra kiteljesedése idején, a hadigondozottak — hadirokkantak, — özvegyek, — árvák és — gyámoltak — is áldozatul estek az önkénynek. Az 1949-es év azonban katasztrofális volt rájuk nézve. Ekkor a Rákosi rezsim a korábbi szövetség munkáját betiltotta, saját pénzből vásárolt székházukat államosította.
A hadigondozottak teljesen jogfosztottá váltak.
Ezen évek intézkedései az állampolgároknak ezt a csoportját a társadalom perifériájára szorította. Példa nélküli ez a mostoha bánásmód a hadviselő államok sorában. Európában sehol sem volt részük ilyen számkivetettségben, mint nálunk. A kegyetlen diktatúra valamivel több, mint négy évtizedig becstelenül és hitványul a legelesettebbeket sújtotta a legjobban.
Nem tudom mi volt a bűnük, talán, hogy nem hagyták el az országot illegálisan és a Magyarországon végbement politikai változások hatására most nem tudnak milliomosként visszatérni, felvásárolni a magyar vállalati részvények és a magyar föld jelentős részét és idegen állampolgárságuk révén esetleg még adókedvezményt is élvezhessenek.
1990-ben újjáalakult a Hadigondozottak Szövetsége. Fő feladatként a rokkantak és az özvegyek érdekképviseletét látták el. 1949-ben 800 ezer volt a hadigondozottak száma. 1992. január 1.-vel az 1933/VII. törvény alapján elkezdték folyósítani a hadirokkantak és özvegyek részére a járadékot. Az 1933/VII. hadigondozottakról szóló törvény pontosan meghatározza, hogy a háborús cselekmények során megsebesült, megrokkant emberekről miként kell gondoskodni, mert elvesztették munkaképességük, egészségük egy részét és ezáltal keresőképességük, jövedelemszerző tevékenységük csökkent. Az akkori népjóléti miniszter utasítására a rokkantsági besorolást adminisztratív módon állapították meg és ez általában nem a rokkant javára történt.
1949-ben nem volt szokás megindokolni semmit, kérdezni pedig nem “illett”.
A járadék szintjét olyan alacsonyan állapították meg, hogy abból csak nyomorogni lehetett. A mai parlamenti viták és döntések politikai előítéletessége is felháborító, sőt erkölcstelen. Tehát a hatályos törvény ellenére politikai döntés nyomán több, mint negyven évig nélkülöztek.
Szomorú ez azért is, mert az állam jogosult és köteles megvédeni az állampolgárait az idegenekkel szemben is. (A befektetőkkel szemben is ez lenne a feladata.) Az eddig hatályban lévő rendelkezések csupán a munkaképesség csökkenését tekintették fogyatékosságnak. A kártérítés tekintetében azonban hazánkban is nemzetközileg alkalmazott jogelvek elismerik a nem vagyoni kár keletkezésének lehetőségét is a keresőképesség csökkenése mellett.
Ez utóbbiak azonban súlyosabbak lehetnek, olyanok, amiket valójában nem is lehet kárpótolni. Hogyan lehet kárpótolni azt, aki azért nem kötött házasságot, mert az agyában meghúzódó szilánk elmozdulása beláthatatlan következményekkel járt volna, vagy azért nem tudott férjhez menni, mert olyan esztétikai sérüléseket szenvedett az arcán, a háború során (mint civil), ami nem kívánatossá tette?
Hogyan lehet pénzzel kárpótolni például azt, amikor két testvér a hatalom jóvoltából közel hatvan évig nem láthatta egymást? Hogyan lehet kárpótolni a területi viszályok miatt szétszakadt családokat?
1991. április 22-én Mécs Imrénél jártunk a szövetség “keretében” és ő diktálta le a következőket: “Mivel az országgyűlés előtt is egyértelműen nyilvánvalóvá vált, hogy a hadigondozott járadékokat törvényellenesen vonták meg, el kell ismerni a hadigondozottaknak azt a jogát, hogy kárpótlás formájában igényt tartanak a több, mint negyven év ki nem fizetett járadékaira. Ezt az igényt kárpótlási törvény keretében érvényesíteni kell.”
A rendszerváltás első népjóléti minisztere azt írta levelében, hogy a törvénnyel kapcsolatos információm téves, mert azt egészségügyi miniszteri utasítás szabályozza.
Ki ez az “ember?” ott ül maguk között. Lehet, hogy büszkék is rá. Mi is azok lennénk, ha megkaptuk volna a jussunkat.
Nagyon szomorú azonban, hogy mielőtt a több mint negyven év adósságát törlesztette volna a parlament, eltörölték a 1933/VII törvényt, és az újonnan meghozott jogszabály szerint egyszeri akció keretében alamizsnát adtak.
Az 1994-es XLV.-ös törvény és a kormány végrehajtási utasítása egy bizonyos csoportot kedvezményben létesít. Ezek a nemzeti gondozottak. Érdemes tanulmányozni ezt a törvényt és a végrehajtási utasítást, amely úgy szól, ha a nemzeti gondozottnak hadigondozotti státuszban kellene lennie (Isten tudja miért nincs abban), akkor választhat. Ha hadigondozottként kívánja élni tovább az életét, akkor megkapja a hadigondozottakat megillető egyszeri alamizsnát. Hozzá kell még tennem, hogy a XLV.-ös hadigondozási törvényt Boros Péter vezette kormány utolsó törvényként, fogadta el (1994. május), de a végrehajtási utasítást már Horn Gyula kormánya adta ki.
CSAKHOGY A JOGFOLYTONOSSÁG MEGMARADJON.
Íme a nemzetgondozási díjról szóló rendelet.
A Magyar Forr. Munkás-Paraszt Kormány 28/1966. (XII. 18.) sz. rendelete.
A Magyar Forr. Munkás-Paraszt Korm. az ország demokratikus átalakulása, a szocialista társadalmi rend érdekében kifejtett munkásmozgalmi tevékenységük miatt megrokkant személyeket ill. a meghalt személyek hátra maradt hozzátartozóit nemzeti gondozásban kívánja részesíteni.
Nemzeti gondozottként kell ellátásban részesíteni azokat akik: A Magyar Tanácsköztársaság alatti tevékenységük megtorlása következtében, a két világháború között illetőleg a második világháború időszakában a fasiszta ellenes tevékenységük, vagy nemzeti ellenállási mozgalomban való részvételük következtében az 1956. évi ellenforradalom elleni harcban megrokkantak továbbá azoknak a személyeknek a hozzátartozóit, akik az említett tevékenységük során mártírhalált haltak.
A nemzeti gondozási díj összege
a rokkant részére 1400 Ft
házastárs élettárs részére 1000 Ft.
szülők nagyszülők részére 1000 Ft.
Az ellátás nem volt jövedelemfüggő sem a rokkantnál sem a hozzátartozóknál sem. Az özvegyi ellátás sem volt jövedelemfüggő.
Egyéb kedvezmények:
Az illetékes tanácsi és más állami szervek, vállalatok segítsék, illetőleg – egyenlő feltételek fennállása esetén – részesítsék előnyben a nemzeti gondozottakat: megfelelő munkába helyezésüknél, lakással kapcsolatos kérelmei elintézésében, iparengedély és egyéb hasznot hajtó jogosítvány odaítélésénél,(1966-ban) kölcsön engedélyezésénél, gyermeke előnyt élvez a felsőoktatási intézmények felvételeinél (hogy milyen előnyt az nincs részletezve).
Eltérések a rendelettől, utasítástól:
A nemzeti gondozottak esetében a miniszterelnök a rendelet minden lényeges kérdésében eltérhet attól. Igaz nem esik szó milyen mértékben.
Hadigondozottak esetében ennek az árnyéka sem állt fent, még a járadék kifizetése is jövedelemfüggő volt.
Egy magát nemzetinek valló ügyvédet megkerestem a témával és a segítségét kértem. Először nem értette, miről beszélek, aztán elmondta a nagy magyar igazságot: törvény ide, törvény oda, majd ha lesz a parlamentben egy olyan párt amelyik lobbizni fog ezekért az emberekért akkor majd ők is megkapják az őket megillető részt. Addig pedig…
Hát addig, ha szót emelünk a jogos jussunkért a saját országunkban egyből SEHONNAI BITANG EMBEREKKÉ válunk. Kikérem magamnak!
Megkerestem levelemmel az Országgyűlés elnökét, (Szili Katalint), mert kíváncsi voltam a véleményére, mennyire tartja demokratikusnak, erkölcsösnek azokat az összelapátolt szöveggyűjteményeket amit az a politikai elit szavaz meg mostanában, és törvényeknek hív és amelyiknek ő az elnöke. Nagyon sokára kaptam választ, amiben tájékoztatott, hogy igazam van, csak hát a stílusom kívánni valót hagy maga után.
Kaptam viszont levelet a HM-től. Ha burkoltan is, de nekem adnak igazat és leírják, hogy a hatalom kiszolgálóit igen szépen jutalmazták.
Ne csak azt nézzék, hogy nyugaton mennyi adót fizetnek és miért, hanem azt is lássák meg, hogy ezért mit kapnak az állampolgárok.
Tisztelettel Tóth Edith hadigyámolt
Tóth Edith, a hadigondozottak képviselője a Magyar Tudat kérdéseire válaszolt.
Mit tud a mai hadigondozott idős emberek szociális helyzetéről? Hogyan élnek ők ma?
1994-ben, amikor a kárpótlási tv. megszületett, akkor a hadigondozottakra vonatkozó szociális kedvezményekre vonatkozó lehetőségeket áttették a szociális törvénybe. Tehát, nem kaphatják meg alanyi jogon azt, ami tulajdonképpen járna nekik, hanem szociális elbírálás alapján eldöntik, hogy jár, vagy nem jár.
Járt volna nekik minden nap ebéd, ami jár ma is, én úgy tudom, azonban az idős embernek el kell menni az idősek otthonába, vagy a legközelebbi olyan helyre, ahol köztkeztetési lehetőség van. Én megpróbáltam édesapámnak ételhordóban házhoz szállítani az ebédet, de közölték, hogy ezt nem lehet. Valószínűleg attól féltek, hogy esetleg egy kanállal anyám is kap belőle.
Idős embereket megalázása történik. Az egyiknek a lába fáj, a másiknak a protézisével van baj, de vannak olyanok is, akik nem tudnak fogni, mert esetleg parkinson-kórtól szenvednek. Ők egyszerűen, egészségi állapotuk miatt nem jutnak hozzá a segítséghez. Ismerek olyan kerületet Budapesten, ahol kitették az ételhordót, megcserélték és kész. El volt intézve.
A köztudatban az terjedt el, hogy Magyarországon egy gondoskodó társadalom tagjai vagyunk, azt gondoljuk, ezzel kapcsolatban az érdekek érvényesülnek. Hogy fordulhat elő az, hogy azt gondolják, egy parkinson-kóros ember saját maga el tudja fogyasztani az ebédjét?
Apámat dializálták. Minden másnap elvitték. Nem tudott volna elmenni. Bizonyára azt hitték, hogy az ebédjének a felét mi esszük meg. Furcsa, de így volt.
Minél magasabb kort megél valaki, annál nehezebben sikerül a jogait érvényesíteni. Egyrészt azért, mert saját maga – kora miatt -, a rá vonatkozó jogszabályokat nehezen tudja értelmezni, másrészt, éppen az előbbiekből fakadóan, ki van szolgáltatva önkormányzatok, közhivatalok szubjektív megítélésének. Ott azt gondolják, hogy az idős emberrel bármit megtehetnek, úgysem tudja, úgysem érti már a felét sem annak, mi zajlik körülötte. Önnek biztosan több tapasztalata van erről.
Nem jók a tapasztalataim. Ami alanyi jogon járna, azt a közhivataloknak automatikusan meg kellene adni, ezzel szemben ma az a gyakorlat, hogy az időseknek mindenért kérvényt kell benyújtani. Állandóan kérni kell és kunyerálni, ami nagyon megalázó.
Reméljük, hogy változni fog az időskorúak helyzete. Sok sikert kívánok a munkájához.
Köszönöm.
Címlapfotó: Hadifoglyok érkezése a Nyugati pályaudvarra, Budapest, 1947 Rubicon történelmi folyóirat. Magyarország a 2. világháborúban. Szerkesztette: Rácz Árpád. Budapest, 2000, 9. szám, 49. oldal Fotó: Gottl Egon
magyartudat.com
