Trianon 100: Kettévágott életünk, szétszabdalt tájaink, hetedelt hazánk

(József Attila: Nem, sem, soha! – Oriskó Norbert grafikája)

Június 4-én lesz 100 éve, hogy megköttetett a gyalázatos trianoni diktátum. Ennek alkalmából idézzük fel Duray Miklós 2010-ben írt cikkét:

Aligha találhatunk még egy helyet a világon a mi Kárpát-medencénken kívül, ahol elmondható lenne egy emberről: hat országban lakott, de sohasem költözködött.

A napvilágot az Osztrák–Magyar Monarchiában látta meg, kora ifjúságát Csehszlovákiában töltötte, házasságra érett férfiként éppen akkor lépett, amikor Szlovákiában lakott, de vállalkozni Magyarországon kezdett, a Szovjetunióban vesztette el fél szeme világát és csaknem száz évesen, Ukrajnában tért örök nyugalomra.

Ez Kovács János bácsi esete, aki 1908-ban született, sohasem hagyta el szülőfaluját, csak az államhatárok léptek át fölötte olyan könnyedséggel, mint a kánkánt táncoló hölgyek kecses lábai, részeg francia katonák lábainak álcázva.

Sorozatlövésként hangzó felsorolás – nemde (?) – még ha a táncoslábúak zenéjének az üteme miatt nem hangzik is kivégzési sortűzként. De akár az is lehetne. A bevégeztetéskor bármilyen melódiát lehet játszani, a megrendelő ízlése szerint.
Mindegyik állam, amelyik megfordult Kovács János léte fölött, hűségre kötelezte őt a jelenvaló esetlegességhez. Követelve tőle a korábbitól való elhatárolódást.
Mi ez, ha nem tudathasadás-kényszer, megrendelésre?

Édesapja annak az országnak a katonájaként halt hősi halált az első világháborúban, ahol született. A következő államra nem esküdött föl, ezért hontalan lett. A harmadikat nevetségesnek tartotta és átmenetinek. A negyedikben apját hősi halottként felvették a Vitézi Rendbe, és itt zúgott át fölötte a második világháború. Mielőtt magához tért volna, elvitték málenkij robotra. Mikor innen hazatért, a gulágra hurcolták. A hatodikban nem kapott nyugdíjat és egy szép napon csendesen a túlvilágra szenderült.

Ez az Isten háta mögötti sors. Kovács János bácsi, ha tehette, lejárt a Tiszára. De életében csak néhányszor történt meg, hogy átment a túlsó partra. Kicsi gyerekkorában nagyapjával néha ugyan átladikoztak a szemben lévőkhöz. Akkor még szabad volt, hisz a folyó mindkét partja ugyanabban az országban találtatott. De egyszer vége lett a szabadságnak. A folyót államhatárrá nyilvánították. Mikor nagyapjával utoljára mentek le a partra, már idegen nyelven beszélő fegyveres katonák őrizték a vizet – amarra románok, itt csehek.
„Olyan lett ez az ország, mint a beregszászi szatócs nyolcnapos korában.” Az új államhatár mentén azóta is foszlányban hevernek a kettészakított vármegyék: Sopron, Moson, Győr, Komárom, Esztergom, Hont, Nógrád, Gömör-Kishont, Abaúj-Torna, Zemplén, Szabolcs, Szatmár, Bereg, Bihar, Arad, Csanád, Bács-Bodrog, Baranya, Zala, Vas. A határvonal nyomán gyalogosan több mint kétezer kilométert lehetne megtenni, és csaknem mindenütt magyarul érthetnénk szót, a határ mindkét oldalán – itt tíz millióval, amott három millióval, a nemzet egyharmadával.

Erre mondják: önmagunkkal vagyunk határosak.
A Bereg megyei Kovács Jánostól életében legkevesebb háromszor követelte meg az átmenetileg létező állam, hogy nevezze hazájának azt az országot, ahol a szülőföldje éppen találtatik.

Ez azt jelentené, hogy a haza változó érték, cserélhető vagy „kifordítható, mint a lódenkabát” (Hervay Gizella), esetleg ébredési hangulat által befolyásolt érzés?
Valóban a kereskedelmi elvű szerelem portékája a haza?

A haza nem macskajaj, nem is állapot. De nem is a fasiszták terrorjának nyomása alatt kibontakozó „meggyőződés“, még ha erről a szlovák parlamentben 2010 februárjában törvényjavaslatot terjesztettek is elő.
A szűkebb pátria nem haza: szülőföld.
Az állam nem haza: szervezési körlet.
Az ország: szerves történelmi egység. Ha nem szerves: tákolmány.

A haza mindettől sokkal több: érzelem, történelmiség, jogegyenlőség, polgári egyenrangúság, a nemzet sorsával való azonosulás és az emberi lét végéig viselt kötelezettség, ahogy Exupéry mondaná: a megszelídített iránti felelősség.
Hazába beleszületni lehet, beköltözni nem. Hazatérni lehet, de hazát választani nem. Hazaáruló is csak az lehet, akinek van hazája. A haza bennünk épül vagy omlik.

„Haza csak ott van, hol jog is van“ – mondja a XIX. század költője. De amikor még hit töltött el bennünket, a bennünk lévő és a körülöttünk való hazáról így mondtuk imádságunkat: „Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél el, szegény magyarokról“, írja a Tények.

Duray Miklós

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás