Túl a 300. bevetésen

 

 

 

 

 

 

 

 

A Terrorelhárítási Központ (TEK) töretlenül fejleszt és fejlődik, harmadik éve működik hibátlanul. Ennek ellenére a környező országokhoz csak most kezd felzárkózni.

 A TEK elmúlt két és fél évéről kérdeztük Hajdu Jánost, a TEK főigazgatóját.

Hajdu János, a TEK főigazgatója – Fotó: MTI

13,4 milliárd az idei költségvetésük. Mire kell ez a sok pénz?

Az összeg túlnyomó része, körülbelül 9 milliárd forint az itt dolgozó több mint ezer ember fizetésére megy el. A maradékból kétmilliárdot az üzemeltetési költségekre, körülbelül ugyanennyit pedig fejlesztésekre költünk. Új szervezetként nagyon sok pótolnivalónk van, szinte a nulláról kellett kezdenünk egységeink felszerelését. Lyukas cipőben érkeztek a harcosok. Mára elmondhatjuk, hogy a műveletis, személyvédő kollégák felszerelése, ruházata, fegyverzete megfelelő a mai kor kihívásainak.

Sokat keresnek a harcosok?

Nem titok, az átlagrendőrnél valamivel többet keresnek a kommandósaink, körülbelül havonta 60-70 ezer forinttal. De ezért a pluszpénzért nagyon sokat kell dolgozni, az országban egyedülállóan magasak az elvárások. Hangsúlyoznám, hogy a TEK elődjénél, az egykori Terrorelhárító Szolgálatnál körülbelül 75 vezető jutott 75 kommandósra. Nálunk a vezetők aránya mindössze 7 százalék, itt mindenkinek dolgoznia kell, nekem is. Én is állandó készültségben vagyok, mint minden beosztottam.

Úgy tudni, valamivel több mint 2 milliárd forintot költhetnek el úgy, hogy nem kell kiírni közbeszerzést. Mire költik ezt?

Ezt a kérdést tegyük végre tisztába! Sokan arra gondolnak, ha egy ilyen kérdést hallanak, hogy a TEK egy feneketlen hordó, amibe öntik bele a pénzt, és itt még a kerítés is kolbászból van. Szó sincs erről. A TEK amellett, hogy egy általános rendőri szerv, titkosszolgálatként is működik. A közbeszerzési eljárás nyilvánossága alól kapunk felmentést, ami egy egyszerű biztonsági kérdés. Nem tudhatják a bűnözők, mivel várjuk őket, milyen fegyvereink vannak, milyen operatív eszközök vannak a birtokunkban. Minden forintnak helye van, nem pazarolunk, erre költségvetési szervként nincs is lehetőségünk. Ugyanúgy ellenőrzik, mint például egy önkormányzat esetében. Az idei költségvetésünkben benne vannak azok az összegek, melyeket idén fejlesztésre szántunk. Több mint 200 fővel bővült a TEK létszáma január elsejével, ezt az összeget az új egységek fejlesztésére fordítjuk.

Milyen felszerelést vásárolnának nekik, és hol vannak ezek az új egységek?

A TEK hat fővárosi és három vidéki műveleti egységgel indult Miskolcon, Győrben és Pakson. Ahhoz, hogy az ország egészét lefedjük, és egy órán belül a legtávolabbi kistelepülésre is eljussunk, fejlesztésekre volt és van szükség. Január elsejétől működnek az új bázisok Békéscsabán, Debrecenben, Szombathelyen és Pécsen. Illetve átkerült a TEK-hez a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér védelmét ellátó terrorelhárító egység is. Az szeretném, ha az újonnan csatlakozott kollégák ugyanolyan ruházattal, fegyverzettel és gépkocsikkal látnák el munkájukat, mint azok, akik a TEK 2010-es megalakulása óta itt dolgoznak. Kiemelném egyébként, hogy a TEK vidéki szervezeteinek létrehozásával a rendőrségnél marad körülbelül egymilliárd forint. Véleményem szerint ez sem egy elhanyagolható összeg.

Honnan jöttek az újak? Van elég jelentkező?

A négy megyei beavatkozó alakulatból vettük át az állomány egy részét, de csak azokat, akik a magas elvárásoknak megfelelnek. Újoncképzéssel jelenleg nem foglalkozunk, így is háromszoros túljelentkezés van.

Rendszeres szintfelmérés zajlik a TEK-esek között

Szeretnének kommandósok lenni?

Sokan szeretnének, de nem mindenki felel meg az elvárásoknak. Az sem teheti keresztbe a lábát, aki bekerül, mert rendszeres szintfelmérők vannak: ha valaki időben nem tudja ezeket teljesíteni, elválunk egymástól. Ezzel mindenki tisztában van. Ettől függetlenül vagy épp ezért nem magas nálunk a fluktuáció.

Úgy tűnik, a TEK egyre többször csap le mostanság.

Ez így is van. 2011-ben 120, 2012-ben már 171 sikeres akciót hajtottunk végre. A törvény szerint, ha egy bűnözőnél felmerül a gyanú, hogy fegyvere van, akkor az illetékes rendőrségnek kötelező a terrorelhárítókat riasztani. Mostanság minden másnap van egy éles bevetésünk, de volt már olyan, hogy egy nap hatszor kellett vonulnunk. Idén eddig 36-szor.

Sok kritika éri a TEK-et. Sokan azt kérdezik, mi szükség van rá egyáltalán.

A terrorelhárítás nem magyar találmány. A környező országok például lényegesen előrébb tartanak ebben a műfajban, mint mi. Úgy látom, most kezdünk felzárkózni ezen a téren Romániához, Bulgáriához vagy épp Szerbiához. A németek körülbelül fényévnyire vannak tőlünk. Nem a képzettségre vagy a szakértelemre gondolok most, lényegesen nagyobb büdzséből gazdálkodhatnak. A civilek és politikusok sem vonják kétségbe, hogy szükség van egy ilyen ütőképes szervezetre. A mi Terrorelhárítási Központunkhoz hasonló szervezetek a világ minden országában nagyjából hasonlóan működnek. Nem csak terrorelhárítási feladatokat látnak el, hanem a veszélyes, fegyveres bűnözőket is ők kapják el, ha erre felkérik őket.

Szerző: Hatvany

hir24.hu/magyartudat.com

1 thought on “Túl a 300. bevetésen

  1. Némely média részéről felesleges “piszkálni” a TEK költségvetését, mert egyre nagyobb szükség lesz rájuk. Hogy hét százalékra csökkent a vezetők létszáma az előzetes nagy szám helyett, az kimondottan örvendetes, mint ahogy az is, hogy lassan lefedik az ország területét. Jó egészséget a nem mindennapi feladatok ellátásához. No és sok sikert!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás