Utcára vonulnak a bányászok a korkedvezményes nyugdíjuk visszaállításáért. Rabi Ferenc, a bányászszakszervezet elnöke a Gyöngyös TV stúdiójában elmondta: egy éve tárgyalnak a döntéshozókkal, és bár korábban úgy tűnt, meg tudnak állapodni, az egyeztetések most ismét holtpontra jutottak, ezért demonstrációt szerveznek az Emberi Erőforrások Minisztériumának épülete elé.
Mintegy ezer, Visontán és Bükkábrányban dolgozó bányászt érint kedvezőtlenül, hogy 2012 január elsejétől megszűnt az a lehetőségük, hogy 30 éves munkaviszony után elmehessenek korkedvezményes nyugdíjba. A felszín alatt dolgozó bányászokat a változás nem érintette, a külszíni fejtéseken dolgozókat viszont igen, holott Rabi Ferenc, a bányászszakszervezet elnöke szerint orvosilag igazolt, hogy az ott dolgozók is egészségkárosító hatásoknak vannak kitéve, ráadásul a munkavállalók számoltak ezzel a lehetőséggel, amit szerinte nem lehet egyik pillanatról a másikra megszüntetni.
– Ezek a kollégák úgy dolgoztak ebben a 20 évben, amíg élt ez a nyugdíjrendszer, hogy 30 év után elmehetnek nyugdíjba, ennek tudatában vállaltak túlmunkát, terhelték az egészségüket, és ők is szeretnék megélni a tisztes öregkort, amelyhez a feltételeket biztosítani kell – fejtette ki az elnök.
Rabi Ferenc azt mondta: egy éven át egyeztettek a kormány képviselőivel, és bár korábban úgy tűnt, meg tudnak állapodni, az egyeztetések most ismét holtpontra jutottak, ezért demonstrációt szerveznek az Emberi Erőforrások Minisztériumának épülete elé, és ha ez sem vezet eredményre, további lépéseket tesznek.
– Nem csak demonstrációra kell gondolni. A sztrájkot nem említem, mert a munkáltatóval nincs gondunk, nem szeretnénk gazdasági kárt okozni, de különböző akciók szervezését tervezzük, megkeressük a képviselőket, és a kollégákat is arra kérjük, hogy tömegesen keressék képviselőjüket, és mondják el, hogyan érinti őket a változás – sorolta a további elképzeléseket Rabi Ferenc.
A szakszervezeti elnök a Fórumban arról is beszélt: a rokkantsági nyugdíj feltételeinek átalakítása és az átlagkereset-számítási rendszer átdolgozása szintén károsan érintette a bányászokat, így ezek feltételeinek visszaállítását is szeretnék elérni.
magyartudat.com
Isten éltesse az anyákat, igy
Anyák Napján
(még ha a jelenlegi kormányunk nő-gyűlölő is)
Csatlakozom
(még ha nem is „petició”, vagy aláirásgyűjtés) 🙂
7 évvel ezelőtt volt a világgazdasági válság.
Az akkori kormány (Bajnai Gordon),
ezért volt kénytelen megszüntetni a 13.havi nyugdijat.
Azóta lehetne akár 14.havi is ! Hol van ?
A törvények teljes elsikkasztása, az van.
Például a MOMA:
http://index.hu/belfold/2016/02/06/bokros_500_napos_programot_hirdetett/
Atyavilág, a bányászokat már kirúgták, most jön
a nyugdíj megszűnése.
Aki 40 év alatt kidolgozta magát és befizette
a nyugdijjáradékot, az kenyéren és vizen fog élni,
a következő generációk nyugdíjja ugrott,
ha netán van munkahelyük, onnan koporsóban
fognak távozni.
Magyarország 2018, a milliárdos köztv és stadionok
országa Orbánért.
Meneküljön innen aki tud („országomat egy lóért”)