2021.03.08.

2 thoughts on “Tusnádfürdőn jártam

  1. Sajnos John Lennont már rég megölték,
    de a szivekben és a hang-kép hordozókon ott van.
    Igaz, a Beatles sem ment volna el Tfürdőre, merthogy minek.

    Magyarországon igazán sosem volt nívós a könnyűzene,
    mert mindenki másolt, ígaz akkoriban elég jól.
    Szörényi Levente volt egyedül igazán tehetséges.
    Ezért volt esze Sebő Ferencnek és Halmos Bélának (+),
    hogy az igazai, eredeti hazai népzenét választották.

    Ma sehol senki. Ami van, az gyászos, szánalmas.

    1. Egyetértek Bandi, és hozzáteszem, hogy
      miután a fiatalok nem láthattak akkoriban normális
      beat zenekart élőben, koncerteken, sőt még a film is ritka volt,
      így hatalmas üzlet-megélhetés lett a többnyire tehetségtelen
      hazai “zenekaroknak” a magyar nyelvű lemezek és koncertek,
      visszaélve azzal, hogy a közönség végre élőben láthat ilyesmit.
      A magyar zene és nyelv nem alkalmas a “beat” közvetítésére,
      mint ahogy mi is derültünk más nem angolszász “szocialista”
      és egyéb könnyűzenei próbálkozásokon.
      Aki pedig “eredetit” játszott, és netán még jól ís, azokat befékezték,
      épp hogy megtűrték, ők megpróbáltak valahogy talpon maradni .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás