
Decembertől fokozatosan állnak szolgálatba az új FLIRT szerelvények a GYSEV vonalain. Emellett 9 nagy teljesítményű mozdony beszerzése és az intercity kocsik cseréje is a tervek között van.
Kövesdi Szilárd szerint a fejlesztésekkel kevesebb késés lesz a jövőben, a télre pedig már szeptemberben megkezdődött a felkészülés. A vezérigazgató a fejlesztések mellett a kártérítések kérdésére is kitért.
A GYSEV Zrt. 10 új szerelvénnyel teszi élménnyé az utazást. A két külön tender keretében beszerzett FLIRT villamos motorvonatok decembertől fokozatosan állnak szolgálatba. A 120 km/óra sebességgel közlekedő szerelvények fedélzeti utas tájékoztatóval, wifi szolgáltatással és kerékpártárolóval teszik igazán kényelmessé a vasúti utazást. A Rádió Orient műsorában Kövesdi Szilárd elmondta, az új vonatok először a Sopron-Győr vonalon, majd a villamosítási munkálatok befejezése után a Csorna-Szombathely-Hegyeshalom úton jelennek meg.
„A 10 FLIRT szerelvény beszerzése nagy előrelépés, a regionális közlekedés kevésbé jó állapotú személyi kocsijait váltjuk vele ki. Az új alacsonypadlós szerelvények jól gyorsulnak, rugalmasabban valósítják meg a menetrendet, valamint visszatáplálják a nyert energiát a fékezésnél. Jobb szolgálatot tesznek a regionális közlekedésben” – mutatta be a járműpark újításának lépéseit a vezérigazgató.
A fejlesztések saját erőből, hitelfelvétellel, továbbá uniós pályázati összegekből valósulnak meg. Az új szerelvényeken túl, a GYSEV komolyabb szerepet vállalna a távolsági forgalom alakításában is, ehhez viszont további Intercity kocsik beszerzése szükséges. „A jövőben önerőből 9 nagy teljesítményű mozdonyt vásárolunk, folytatjuk a járműpark fiatalítását. Elsősorban uniós forrásokra pályázunk, azonban sikertelenség esetén saját költségen valósítjuk meg a célokat’ – emelte ki Kövesdi.
A GYSEV stratégiájának alappillére a regionális közösségi közlekedésben való erős szerepvállalás. A Rádió Orient vendége elmondta, az intermodális, vagyis a több módszert is kombináló közlekedési rendszer felé kell elmozdulni. „Együttműködünk a társszolgáltatókkal, a közúti közlekedésről a közösségire szeretnénk átcsábítani az embereket. Körmenden például a buszpályaudvar vasútállomás mellé költöztetésével egy intermodális csomópontot alakítottunk ki. A Volánnal közösen használjuk a váróhelységeket, közös jegyeladó helyeket. A Sopron-Szombathely- Szenthgotthárd vonal mellett p+r-parkolókat alakítottunk ki, ahol bicikliket is lehet tárolni. Ezt a projektet több vonalra is ki szeretnénk terjeszteni – akár saját forrásból is.” – Kövesdi megjegyezte, a 626 millió forintos összköltségű szentgotthárdi beruházás esetében 200 milliót önerőből tettek hozzá.
A fejlesztésekben egyre fontosabb szerepet játszik az utastájékoztatás. A szerelvényeken saját fejlesztésű fedélzeti utastájékoztatás található, amely naprakész információkkal szolgál a sebességről, az állomásokról, az esetleges késésről és a nagyobb városok vasúti és buszos csatlakozásairól. A vállalat a jövőben tervezi a rendszer Ausztria felé való kiterjesztését is, a német nyelvű információs felületek alkalmazásával. A vezérigazgató rámutatott, a nagyobb állomásokon jelenleg is többnyelvű a hangosbemondó tájékoztatása.
A kőszegi és a Szombathely-Csorna-Szentgotthárd vonalon bevezetett feltételes megállás tapasztalatai már mérhetőek. Bár a kőszegi vonalon kisebb a haszon – itt elszórtan utaznak az emberek, szinte minden megállóban van fel- vagy leszálló – a szombathelyi járaton valós, mérhető eredmények születtek, s az energiamegtakarítás mellett csökkent a késések mértéke is.
Kártérítés: a szabályok még tisztázatlanok
A GYSEV vonalain az előírt rutin szerint már szeptemberben megkezdődött a télre való felkészülés: az állomásokon megkötötték a szerződéseket a hó eltakarításokra, a mozdonyok hótoló alkatrészeit előkészítették valamint beszerezték. A szélsőséges időjárás okozta fennakadások eredményes kezelése érdekében folyamatos a kapcsolat a magyar közúttal és a katasztrófavédelemmel.
Az uniós szabályok értelmében a vasúttársaságoknak vis major esetben is biztosítaniuk kell a kártérítés lehetőségét. Kövesdi Szilárd elmondta, a GYSEV személyszállítási üzletszabályzata eddig érvényesnek tekintette az ilyen jellegű jogszerű igényeket. A feláras vonatoknál késés esetén automatikusan fizetik a kártérítést, azonban azt továbbra is igényelni kell. Hozzátette, a pontos eljárási szabályok még tisztázatlanok, hiszen korábban az idegen beavatkozásokat is a vis maior esetekhez sorolták. Például ha egy útátjárónál történik baleset, a kártérítést a társaság megtéríti, de az okozótól neki is be kellene szednie a díjat. „A fejlesztéseknek köszönhetően kevesebb késés várható a jövőben. Rendkívüli események azonban mindig történnek, ezekkel nem tudunk számolni; ugyanakkor nem tartunk a kártérítési igények özönétől sem” – írja az Orientpress.
magyartudat.com