Ha még nem láttad

Új államközi szerződés készül a szlovák-magyar határról abból a megfontolásból, hogy a határfolyók medrének természetes változásai esetén a két ország közötti határvonal ne módosuljon.
A szerződés előkészítéséről beszámoló jelentést szerdai ülésén láttamozta a szlovák kormány. A szerződéstervezet azokat a több alkalommal kiegészített és mára nehezen átláthatóvá vált dokumentumokat helyettesítheti majd, amelyek eredetijei még a múlt század húszas éveiben készültek, és már nem felelnek meg a földrajzi dokumentációkra vonatkozó európai uniós irányelveknek – áll a jelentés tájékoztató mellékletében, írja az Orientpress.
Az új szerződésre azért van szükség, hogy a két ország határfolyók által megszabott közös határvonala stabillá váljon, ellentétben a szabályozás jelenlegi gyakorlatával, amely a határfolyók vonalához köti a mindenkori államhatárt. A jelenlegi gyakorlat hosszadalmas jogi megoldásokat igényel minden olyan eset rendezésére, amikor a folyók medrének vonala természetes úton megváltozik – mutatnak rá a dokumentum készítői.
A szerződés tervezetéről szakértői szinten még 2008-ban kezdett egyeztetést a szlovák és a magyar fél, azóta négy tárgyalási fordulóra került sor. Ezek közül a legutóbbi 2010 februárjában volt Pozsonyban. Az idén a szerződéstervezetről folytatott egyeztetés levélváltások és munkatalálkozók formájában folytatódott, jelenleg Pozsony a magyar fél hivatalos állásfoglalására vár – állapítja meg a jelentés.

magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás