Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Újabb csuklós buszok szállítási jogát nyerte el a Rába Jármű Kft. a Tüke Busz Zrt. tenderén. A Rába a nemrég elnyert Volánbusz üzlet mellett a pécsi üzemeltető tenderén is sikerrel pályázott, az újonnan elnyert 5 darabos megrendeléssel összességében már 66 autóbusz szállítását kezdheti meg 2014 tavaszától. A Rába – Volvo beszállítói program hamarosan új fázisba érkezik, írja az Orientpress hírügynökség.

Az elnyert üzletek bizonyítják, hogy a Volvo nemzetközileg kipróbált termékcsaládja a Magyarországon felmerülő igények széles spektrumát képes lefedni. Már az első Rába-Volvo kooperációban készülő autóbuszok a helyi igények szerinti specifikációval, magyar termékek és magyar szakemberek bevonásával készülnek.

Az eredményes tenderek a több mint 15 hónapig tartó előkészítési fázis lezárásaként utat nyitottak a helyi összeszerelést megvalósító lokalizációs, illetve a 100 százalékos magyar arányt biztosító ellentételezési program megvalósítása előtt.

A Rába-Volvo által meghirdetett fenntartható, igényvezérelt modellel összhangban az első, immáron 66 buszra szóló megrendeléscsomag megteremtette a helyi gyártás alapját jelentő, a Rába meglévő gyártókapacitásait kiegészítő beruházások megvalósításának feltételeit is.

A Rába és a Volvo nemzetközi partnerével hosszú távú programot dolgozott ki, mely biztosítja a hazai gyártói érdekek érvényesítését és a hazai kis- és középvállalatok bevonását. A most aláírt megállapodások alapján kirajzolódó, végleges műszaki igények ismeretében a felek a kis- és középvállalatok számára meghirdetett beszállítói programot is új szintre emelik. A Rába és a Volvo együttműködése a hazai kkv-k globális piacra jutását segíti, lehetővé téve, hogy termékeik nemcsak a hazai piacon értékesített autóbuszokban, hanem a Volvo világpiacon értékesített járműveiben is megjelenjenek. A kkv-k mielőbbi bekapcsolódása érdekében már októberben sor kerül a Rába és a Volvo következő, magas szintű egyeztetésére.

A beszállítói programra érkező pályázatok első feldolgozása lezárult, a 365 jelentkező közel kétharmada lehet alkalmas a programban való potenciális részvételre. A kiválasztási folyamat következő lépéseként a Rába auditálást indít, végül a Volvoval közösen határozza meg a programba bekapcsolódó vállalatok körét.

Az októberi felsőszintű tárgyalások napirendjén többek között az ellentételezési programba felajánlott Rába termékcsoportok, kapacitások meghatározása is szerepel.

A program gyakorlati megvalósítását elindítva a partnerek tovább dolgoznak autóbuszprogramjuk kiterjesztésén, évi 200-300 darabos fenntartható piaci jelenlét kialakításán, ami további lendületet ad a lokalizálás és az ellentételezési program felgyorsításának.

Címlap fotó: (omnibusz.blog)
magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás