Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Újabb Hunvald-per kezdődik ötvenmilliós hűtlen kezelés vádjával

Összesen mintegy ötvenmilliós hűtlen kezelés vádjával kezdődik ma újabb büntetőper Hunvald György korábbi erzsébetvárosi szocialista polgármester, országgyűlési képviselő, Gál György egykori kerületi szabad demokrata gazdasági bizottsági elnök, korábbi párttársa, Weinek Leonárd volt zuglói polgármester és társaik ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint a VII. és a XIV. kerületi polgármester úgy döntött a másik kerület egyes képviselői, illetve egy közös barátjuk külső tanácsadóként történő alkalmazásáról, hogy meg sem vizsgálták, az önkormányzat maga el tudja-e látni a tanácsadói munkát. Erzsébetváros három zuglói képviselőnek összesen mintegy 20 millió forintot fizetett ki tanácsadói díjként, Zugló pedig hasonló jogcímen szintén három embernek fizetett összesen mintegy 28 milliót. Tényleges tanácsadás azonban a vádirat szerint nem történt, több esetben úgy állították ki a teljesítésigazolást, hogy azt okmány nem támasztotta alá.
Az erzsébetvárosi, milliárdos nagyságrendű ingatlanpanamák, korrupciós ügyek vádjával korábban indult perben első fokon, nem jogerősen másfél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Hunvald Györgyöt, míg nyolc és fél évre Gál Györgyöt. Fellebbezések folytán az a büntetőügy az ítélőtáblán folytatódik másodfokon. Hunvald és Gál tagadta bűnösségét a korrupciós vádak kapcsán.

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás