Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Navracsics újabb levelet írt a Tobin-ügyben

Hónapok teltek el azóta, hogy Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi felelőse ígéretet tett rá, tárgyalóasztalhoz ülteti az ír és a magyar igazságügy-minisztert a leányfalui ír gázoló, Francis Tobin ügyében. Miután a megbeszélésre ezidáig nem került sor, Navracsics Tibor újabb sürgető levelet írt a biztosnak.

Újabb, Viviane Redingnek címzett levélben sürgette tegnap Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az ír gázolóként elhíresült Francis Ciaran Tobin átadási ügye miatt még június 27-én ígért találkozó létrejöttét – tudta meg lapunk. A magyar tárcavezető emlékeztette az Európai Bizottság igazságügyi felelősét három hónappal ezelőtti bejelentésére, miszerint Alan Shatter ír és a magyar igazságügyi miniszter részvételével háromoldalú konzultációt kezdeményez a két gyermeket halálra gázoló ír férfi átadásának megtagadása miatt kialakult helyzetről.

Miután az ügyben heteken át nem történt előrelépés, a magyar tárcavezető július elején levélben sürgette a találkozó megszervezését. Időközben szakértői egyeztetést tartottak, de a miniszterek azóta sem találkoztak. Navracsics tegnapi levelében azt írta, hogy Reding az alapvető jogok őreként és az európai polgárok jogaiért felelős biztosként minden bizonnyal megérti, vissza kell adni az európai emberek hitét abban, hogy semmilyen bűncselekmény nem maradhat büntetés nélkül. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a biztos szakít időt arra, hogy foglalkozzon az üggyel, amelyet csak magas szintű konzultációval lehet megoldani.

Francis Tobin

12 éve történt a tragédia

Mint ismert, az ír állampolgárságú Francis Ciaran Tobin 2000. április 9-én Leányfalun 75–80 kilométeres óránkénti sebességgel felszaladt az útpadkára és halálra gázolt egy testvérpárt, az ötéves Zoltai Marcit és a kétéves Petrát. A férfi kezdetben együttműködött a magyar hatóságokkal, de rövidesen óvadék ellenében szabadlábra helyezték, és hazautazott Írországba. A magyar bíróság 2002-ben, távollétében három év fogházra ítélte, majd büntetését később 18 hónapra enyhítette.

mno.hu/magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás