Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Újabb vizsgálat középpontjába került a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója, mégpedig pénzügyi dokumentumok meghamisításával kapcsolatban – írta szombaton a Nice-Matin című francia napilap.

A grasse-i ügyészség vizsgálja Dominique Strauss-Kahn felelősségét abban a keresetben, amelyet egy vállalkozó indított az IMF ellen. Serge Berrebit a Kongói Köztársaság (Brazzaville) adósságának elengedése nyomán jelentős anyagi veszteség érte. Az adósságelengedés nyomán Brazzaville pénzügyi terheit 2010 óta 1,9 milliárd dollárral csökkentette az IMF. Keresetében Berrebi azt állítja, hogy a valutaalap illetékesei meghamisították azokat az írásos anyagokat, amelyek az alapját képezték a Kongói Köztársaság küladóssága részleges elengedésének. Erre hivatkozva a felperes több millió euró visszafizetését követeli az IMF-től.

Strauss-Kahnnak bő egy évvel ezelőtt le kellett mondania az IMF élén betöltött tisztségéről, miután egy szobalány följelentette, azt állítva, hogy a francia politikus megerőszakolta egy New York-i szállodában. A büntetőpert a bíróság utóbb beszüntette, mert kételyek merültek fel a felperes szavahihetőségével kapcsolatban. A szobalány által indított polgári per azonban még nem ért véget.

mno.hu/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás