Ha még nem láttad

A több fegyver nem békét, hanem csak még több halottat eredményezne, és ezt amerikai barátainknak is mondom, akik fegyverszállításokat mérlegelnek- fejtette ki a német diplomácia vezetője.
A német kancellár hétfői budapesti állásfoglalása után kedden a német külügyminiszter is elutasította, hogy a Nyugat fegyverszállításokkal támogassa az oroszbarát szakadárok ellen harcoló ukrán hadsereget.
Frank-Walter Steinmeier berlini nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az ukrán válságnak „nincs katonai megoldása”.
A több fegyver nem békét, hanem „csak még több halottat” eredményezne, „és ezt amerikai barátainknak is mondom, akik fegyverszállításokat mérlegelnek” – fejtette ki a német diplomácia vezetője
Angela Merkel kancellár kedden ismét leszögezte, hogy Németország nem hajlandó fegyvert szállítani Ukrajnába. A kancellár a szingapúri miniszterelnökkel, Lee Hsien Loonggal folytatott berlini megbeszélése után sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Németország nem küld „halált  okozó fegyvereket” Ukrajnába, és továbbra is a válság diplomáciai rendezésére törekedik. Ugyanakkor újabb gazdasági büntetőintézkedések következhetnek Oroszország ellen, ha nem javul a helyzet a kelet-ukrajnai válsággócban – tette hozzá.
Az amerikai The Wall Street Journal (WSJ) meg nem nevezett hivatalos forrásokra hivatkozva keddi számában azt írta, hogy a washingtoni vezetés Javelin típusú tankelhárító rakéták, kézi lőfegyverek és lőszer Ukrajnába szállítását fontolgatja. A WSJ informátorai szerint Barack Obama amerikai elnök tanácsadói még a héten megvitatják ezt a kérdést.
Az ügy várhatóan Angela Merkel vasárnap kezdődő washingtoni látogatásán is napirendre kerül, és az ukrán válság az egyik fő téma lesz a péntektől vasárnapig tartó müncheni nemzetközi biztonsági konferencián (MSC), amelyen a tervek szerint a német kancellár, több tucat állam- és kormányfő, külügyminiszter és nemzetközi szervezetek vezetői mellett részt vesz Joe Biden amerikai alelnök, Petro Porosenko ukrán elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is.
Az MSC igazgatója, Wolfgang Ischinger szerint a fegyverszállítások gondolatát nem lenne szabad rögtön elvetni, hanem alaposan meg kell vizsgálni a lehetőségeket. A tekintélyes egykori diplomata, volt washingtoni német nagykövet szerint amennyiben Moszkva továbbra is a jelenlegi politikát folytatja, a Nyugatnak gondoskodnia kell arról, hogy „katonai patthelyzet” alakuljon ki a válságövezetben, mert másként nem lehet elhallgattatni a fegyvereket.
„Oroszország lezárhatná az orosz-ukrán határt, ha akarná, és Moszkva büntetendővé tehetné  a részvételt az ukrajnai harci cselekményekben, ha akarná. Ez minden civilizált országban így történne, különösen amikor a nemzetközi jog megsértéséről van szó” – fejtette ki a Rheinische Post című lapban kedden megjelent interjúban Wolfgang Ischinger, aki a tavalyi miniszki megállapodáshoz vezető tárgyalásokat irányította.
Hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben egy úgynevezett „dupla nullás” megoldást tart megfelelőnek, vagyis azt, hogy Moszkva leállítja a szakadárok támogatását, és cserébe a Nyugat nem szállít fegyvert az ukrán hadseregnek.

magyartudat.com

One thought on “Ukrán háború- A német külügyminiszter is elutasítja a fegyverszállítást

  1. Blabla! Érdekes Merkelnek a mai kijevi majd moszkvai útja, ahova hirtelen eltökéltséggel (mert egy elnöknél ez így megy!) elkíséri Hollande is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás