Ha még nem láttad

Az ukrán fegyveres erők és az önkéntes alakulatok legalább kétszáz tagja esett el a Donyeck melletti ilovajszki katlanban – közölte újságírókkal szerdán Kijevben Vitalij Jarema ukrán főügyész.
Eddig ez az első hivatalos bejelentés, amely száz fölé emeli az ilovajszki áldozatok számát.
Közben viszont a szomszédos megyében lévő Zaporizzsjából olyan hírek érkeztek, hogy teljesen megteltek a város halottasházai a Donyeck melletti Ilovajszknál folyó harcokban elesett ukrán katonák holttesteivel.
Ukran-harc-ilovajszk2A városnál harcoló önkéntes alakulatok tagjai becsléseikben csaknem 1200-ra tették halottak számát.
A Donyeckhez vezető útnál fekvő, stratégiai fontosságú település fölötti ellenőrzésért augusztus 18-án törtek ki súlyos harcok a Kijev által terrorellenesnek nevezett kormányerők és az – ukrán források szerint – orosz csapatok által megtámogatott Moszkva-barát szeparatisták között. A terrorellenes erők tagjai ostromgyűrűbe kerültek. Augusztus 29-én Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólította a kelet-ukrajnai szakadárokat, hogy nyissanak „nyissanak humanitárius folyosót”, amelyen át az ukrán katonák sértetlenül visszavonulhatnak Ilovajszktól.
Augusztus 30-án az ukrán fegyveres erők tagjai elindultak a kijelölt folyosón, de a tüzet nyitottak rájuk.
Az önkéntes alakulatok vezetői – köztük Szemen Szemencsenko, a Donbasz zászlóalj népszerű parancsnoka – nyilvánosan a terrorellenes hadművelet vezetését tették felelőssé az ilovajszki tragédiáért, amely az eddigi legsúlyosabb harctéri kudarca az ukrán fegyveres erőknek Kelet-Ukrajnában.
Jarema múlt csütörtökön jelentette be, hogy az ukrán államfő utasítására a főügyészség vizsgálja, helyes döntéseket hozott-e a védelmi minisztérium és a vezérkar az ilovajszki harcok idején.

magyartudat.com

One thought on “Ukrán polgárháború- Kétszáz katona esett el az ilovajszki katlanban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás