Koronavírus – Az Egyesült Államokban “zavarba ejtő mértékben” nő a fertőzöttek száma

Az Egyesült Államokban “zavarba ejtő mértékben” nő a koronavírus-fertőzöttek száma – jelentette ki Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó amerikai intézet igazgatója kedden a képviselőházban tartott meghallgatáson.

    Fauci, aki korábban a Fehér Ház koronavírus-járvánnyal foglalkozó munkacsoportjának egyik tagja volt, a képviselőház energetikai és kereskedelmi bizottságának meghallgatásán úgy fogalmazott: egyes tagállamok már jól kezelik a járványt, illetve a vírus terjedésének féken tartását, míg másoknál – ahogyan fogalmazott – “sok a sötét felhő és az ismeretlen tényező”. Úgy vélekedett, hogy ennek oka az lehet, hogy egyes államokban túl korán indították újra a gazdaságot és a mindennapi életet anélkül, hogy megfelelő számban rendelkezésre álltak volna a vírustesztek vagy a vírussal fertőzöttek kapcsolatrendszerének feltárását segítő módszerek.
    A járványügyi szakember pozitív példaként New York államot említette. Leszögezte, hogy az elkövetkező két hét “kritikus fontosságú lesz” a vírus jelenleg Arizonában, Texasban és Floridában tapasztalható terjedésének kezelésében. Elmondta, az elmúlt hetekben ugyan csökkent a járványban elhunytak száma, de ez szerinte “nem jelent semmit”, mert “a halálozások száma mindig jelentős mértékben lemarad az újonnan diagnosztizált fertőzöttek számától”.
    A szakember mindazonáltal optimistának nevezte magát. Úgy vélekedett, hogy az ország felkészült a járvány második hullámára. Hozzáfűzte ugyanakkor: egyáltalán nem bánja, hogy már nem korábban figyelmeztetett a szájmaszkok viselésének fontosságára.
    Fauci arról tájékoztatta a törvényhozókat, hogy a korábbiaknál több vírustesztet végeznek majd, s a The New York Times című lap tudósítása szerint leszögezte, hogy sem a Fehér Ház, sem a kormányzat többi tagja nem kérte a vírustesztek lassítását. Ez ügyben volt egy kis vita az amerikai közéletben. Donald Trump amerikai elnök ugyanis a szombaton az oklahomai Tulsában tartott választási nagygyűlésen azt mondta, a járványügyi helyzet annyit javult, hogy akár csökkenteni is lehetne a vírustesztek számát. Később az elnök úgy fogalmazott: csupán tréfálkozott.
    Frank Pallone, az energetikai és kereskedelmi bizottság demokrata párti elnöke a keddi meghallgatáson megjegyezte: Trump tulsai szavai “különösen meggondolatlanok” voltak. Az elnök egyébként kedden, mielőtt Arizonába indult, a Fehér Házban újságíróknak ismételten tréfásnak minősítette szombati megjegyzéseit, és azt állította, hogy az amerikai kormányzat minden más országnál több vírustesztet végeztet.
    Anthony Fauci meglátása szerint az új típusú koronavírus elleni vakcina az év végére vagy a jövő év elejére készen lehet, bár óvott a sietségtől. Felhívta a figyelmet arra, hogy az oltóanyagnak “valóban biztonságosnak és hatékonynak” kell lennie.
    Fauci mellett a meghallgatáson részt vett Robert Redfield, a járványügyi és betegségmegelőzési központok (CDC) igazgatója, Stephen Hahn, az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelet (FDA) vezetője és Brett Giroir tengernagy, az emberi erőforrások és egészségügy minisztériumának közegészségügyért felelős miniszterhelyettese.
    Robert Redfield azt fejtette ki, hogy a járvány “a század legnagyobb egészségügyi válsága az Egyesült Államokban és a világban”, Brett Giroir pedig a vírustesztek fontosságát hangsúlyozta.
    Az Egyesült Államokban – a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház keddi adatai szerint – már több mint 2 millió 300 ezer embert diagnosztizáltak a vírusfertőzéssel, és a vírus okozta Covis-19-betegségbe, illetve ennek szövődményeibe 120 ezer amerikai halt bele, írja Járai Judit/MTI Washingtonból.

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás