USA nagykövet: Figyelemmel kísérjük a romániai magyar kisebbség helyzetét

Az Egyesült Államok figyelemmel kíséri a román-magyar viszony alakulását – jelentette ki Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete hétfőn Csíkszerdában.

A diplomata látogatást tett a székelyföldi Hargita megyében, ahol Borboly Csaba megyei önkormányzati elnökkel, Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével és Jean-Adrian Andrei prefektussal találkozott. A megbeszélések zárt ajtók mögött zajlottak.
Az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint a nagykövet elmondta, hogy próbál derűlátó lenni és reményét fejezte ki, hogy a magyar és valamennyi ksiebbség tiszteletnek örvend Romániában.
A diplomata felidézte, hogy immár harmadszor látogatott Hargita megyébe, miután 2016 szeptemberében és tavaly télen is felkereste a magyarok által 85 százalékban lakott székelyföldi megyét.
A Hargita megyei tanácsnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a találkozón áttekintették a romániai magyar kisebbség és az oktatás helyzetét, valamint az anyanyelvhasználatot az igazságszolgáltatásban.
Borboly Csaba elmondta, hogy Hargita megyében hiányoznak a nagy infrastrukturális beruházások, a helyiek pedig szeretnének autonómiát kapni és bővíttetnék a helyi önkormányzatok döntési jogkörét.
A nagykövet elfogadta Borboly újabb meghívását és kilátásba helyezte, hogy a következő hónapokban ismét felkeresi Hargita megyét.

Fotó: Foter

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás