Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A nagyszámú résztvevő ellenére igazi családias hangulat volt tapasztalható Kishegyesen a Hegyalja utcában, ahol a Kecsketenyésztők Községi Egyesülete szervezte meg a már hagyományos főzőversenyét, kísérőrendezvényekkel tarkítva az eseményt. Harminckét bográcsban rotyogott a kecskepörkölt, de sok helyen emellett még nyárson is sütöttek, természetesen szintén fiatal kecskéket.

A kánikula hatásait különféle fortélyokkal igyekeztek kiküszöbölni. Az árnyékos helyeket megcélozva, napernyők és sátorok használatával, hideg hűsítők fogyasztásával védekeztek a meleg ellen a megjelentek. A főzőversenyre harminckét csapat nevezett, a lényeg pedig a részvétel és a barátias hangulat volt. A zsűri azonban ennek ellenére szakszerűen végezte szokásos teendőit.
A kísérőrendezvények színvonala semmiben sem kifogásolható, a helyi Aranypatkó Lovas Klub, a Canis Ebtenyésztők Egyesülete és a Bácsér Szabad Íjász Egyesület egyaránt nem mindennapi látványosságnak számító bemutatót produkált. A kecskegida és báránykiállítást elsősorban a gyerekek élvezték, akárcsak a pónikon történő lovaglást, a cukrászok jelenlétét és a különféle vidámparki kellékeket. A főzőverseny egyetlen kikötése az volt, hogy az ételt bográcsban kell elkészíteni, természetesen kecskehúsból. Akadtak akik „szűzen”, voltak, akik káposztával, illetve burgonyával főzték, sőt olyanok is, akik a saját titkos receptúrára esküdtek, amit természetesen továbbra is titokban tartanak. Annyira, hogy egyes szakácsok a verseny végére maguk is elfelejtették az összetevőket és a pontos arányokat, ami a titoktartási körülmények mellett, egyéb objektív környezeti tényezőkkel magyarázható. Mindezek ellenére 32 kiváló – és ami nem mellékes – egyedi ízű készítmény került a zsűri elé kóstolásra. Minden csapat az eredeti pusztai ízhatások felidézésére törekedett és – ahogyan a versenykiírásban is szerepelt – többnyire nem használtak mást, csak hagymát, sót, borsot és fűszerpaprikát a hús mellé. A finomabbnál finomabb készítmények között végül valóban csak árnyalati különbségek döntöttek, de a zsűri döntése alapján a legjobbnak járó serleget a kishegyesi Pocakosok és csajok csapata vehette át, második lett a bácsfeketehegyi-kishegyesi vegyes csapat, harmadik pedig a magyarkelebiai önkormányzat csapata. A támogatók által biztosított ajándékokat nem a zsűri sorrendje alapján, hanem sorsolással osztották ki a benevezők között, így minden csapat – a tapasztalatok és az élmény mellett – egy ajándékot is magával vihetett.

Címlap fotó: illusztráció

Tóth Péter

vajdasag.ma/magyartudat.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás