Vajdaság – Slobodan Milošević utca lehet Újvidéken?!

 

 

 

 

 

 

 

 

Slobodan Milošević egykori szerb, majd jugoszláv elnökről neveznének el utcát Újvidéken a Szerb Radikális Párt városi képviselői. Kezdeményezték is ezt a városi képviselő-testület legutóbbi ülésén, de beadványuk nem került napirendre.

A radikálisok azt mondják: Slobodan Milošević egy domináns politikai egyéniség és államfő volt, aki a szerb politikai színtéren merőben meghatározta a 20. század végét és a 21. század elejét. A hágai bíróság Ante Gotovinát, Mladen Markačot és Ramus Haradinajt felmentő ítéletei után döntöttek az indítvány beadásáról – nyilatkozta Đurađ Jakšić, az újvidéki városi képviselő-testület szerb radikális párti tagja. „A Szerb Radikális Pártban úgy gondoljuk, hogy Slobodan Milošević mindenképp meghatározta a szerb politikai színteret a 20. század végén és a 21. század elején. Közvetlenül részt vett az egyetlen szerb nemzeti állam megalkotásában a 20. században. Ez a boszniai Szerb Köztársaság.”

Az újvidéki városi képviselő-testület decemberi ülésén azonban nem került napirendre az indítvány. Siniša Sević, a városi képviselő-testület szocialista elnöke ezt azzal magyarázta, hogy utcanévadást, illetve változtatást csakis az utcanév- és intézménynévadással megbízott városi bizottság javasolhat. Ez a testület azonban nem ült össze, és javaslatot sem intéztek a képviselő-testülethez.

„A bizottság januárban ül össze és akkor születik meg a döntés. A bizottság döntését követően és a városi képviselő-testületi vitát megelőzően azonban ki kell kérni a Tartományi Városrendezési Titkárság és azoknak a nemzeti tanácsoknak a véleményét, amelyeknek nyelve hivatalos használatban van Újvidéken” – magyarázta Siniša Sević.

Аz újvidéki utcanév- és intézménynévadással megbízott városi bizottság olyan állásponton van, hogy a városban csak azon személyekről nevezhetnek el utcát, akik kötődnek Újvidékhez. Ennek ellenére két éve a bizottság elutasította azt a kezdeményezést, hogy Szeles Mónika teniszezőről nevezzenek el utcát Újvidéken. Akkor éppen a Szerb Radikális Párt képviselői voltak azok, akik azt mondták: Szeles Mónika azonkívül, hogy Újvidéken született, nem tett semmi mást a városért.

pannonrtv.com/magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás