Amikor Vak Bottyán ledobta a müezzint a minaret erkélyéről

Bottyán János, közismert nevén Vak Bottyán kuruc generális, a Rákóczi-szabadságharc legendás hadvezére.

Születési éve bizonytalan, különböző források 1635–1640–1645 közé teszik, legvalószínűbb az 1643, 1644.

Az 1650-es évektől a nagyszombati jezsuiták vágsellyei birtokán volt lovász. Hatásukra áttért a katolikus hitre, amiért apja kitagadta örökségéből.

Miután Érsekújvár török kézre kerülésekor 1665-ben Vágsellye is a végvári vonal egyik támaszpontja lett, a fiatal Bottyán katonának állt.

1676-ban már a sellyei lovasok egyik zászlótartója, s közben az udvarbírói tisztséget is betöltötte.

1681-től 1683-ig Komáromban szolgált, s miután a portyázásokban gyorsan kitűnt bátorságával és vitézi tetteivel, időközben hadnaggyá lépett elő.

Ebből az időszakból származik egyik leghíresebb tette, hogy fogadott társaival, miszerint bemegy a 6000 fős török őrséggel védett Érsekújvárra, és a főtéren álló mecsetből az imát mondó müezzint ledobja, majd épségben visszatér.

Parasztruhát öltött magára, és bejutott a városba, ahol épp vásár volt.

Amikor a müezzin kijött a minaret erkélyére, hogy imáját elmondja, Bottyán János utánament és kihajította.

Ezután gyorsan lejött a toronyból, a várkapu felé sietett és az útját álló janicsárt lelőve, sikeresen kijutott.

Az üldöző törököket a reá várakozó társai felkoncolták.

Forrás: Wikipédia

Magyar Tudat

3 thoughts on “Amikor Vak Bottyán ledobta a müezzint a minaret erkélyéről

  1. Pro Libertate
    volt a szabadságharc jelszava . ” Szabadságért”.
    Innen a liberalizmus, szabadság fogalmak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás