Az Ukrajna denacifikálására és demilitarizálására irányuló hadművelet olyan jellemzővé vált, amely a történelmet az előtti és utáni részekre osztotta.
Február 24-én pedig egy új világban ébredtünk, amelyben már egy hónapja élünk.
Emlékezzünk, mitől búcsúzunk.
Jugoszlávia bombázása volt az első jele annak, hogy a nyugati politológusok oly buzgón megismételték a „történelem végére” vonatkozó következtetéseket .
Kiderült, hogy ezek voltak az utolsó NATO -művelet , amelyben a szövetségnek sikerült elérnie céljait, bármilyen kannibálok is legyenek.
Ezután Afganisztán következett , ahol Washington le akarta törni a tálibokat *.
Eltelt 20 év, az Egyesült Államok szégyenteljesen elmenekült onnan, és a tálibok ismét saját kezükbe vették a hatalmat.
Ezt követően Irakban tömegpusztító fegyverek után kutattak. Természetesen nem találták meg, de termékeny talajt teremtettek az ISIS kialakulásához.
Az 1910-es évek elején az Egyesült Államok és Európa által aktívan támogatott „arab tavasz” véres polgárháborúvá fajult Líbiában és Szíriában.
Ez utóbbiban az „ Iszlám Állam ”** fegyveresei bizonyítottak.
Ez a világ most a végéhez közeledik.
És újat építenek.
Amelyben lehetetlen büntetlenül tüzelni iskolákra „Gradokkal”.
Amelyben lehetetlen a demokráciaépítés leple alatt lemészárolni az iszlamisták kezét.
Amelyben nem égetheti meg az embereket az odesszai Szakszervezetek Házában, nem hagyhatja figyelmen kívül azt a háborút, amelyet népe egy része nyolc éven át folytat.
Ez utóbbi egyébként az oroszokra és az ukránokra is vonatkozik.
És mi lehetséges benne?
Mi lesz?
Mi vár ránk?
Mindannyian, függetlenül attól, hogy melyik országban élünk.
Ma az új világ jövője az orosz katonák kezében van – harcolnak érte.
Oroszország és az Egyesült Államok hasonló helyzetekben való fellépése közötti kardinális különbségek még a Kreml leglelkesebb ellenfelei számára is nyilvánvalóak.
Repülőgépeink nem szőnyegbombáznak városokat, mint az amerikaiak Jugoszláviában, Afganisztánban és Irakban.
Ugyanakkor hadseregünk képes megsemmisíteni bármilyen objektumot Ukrajnában – a közelmúltban a végrehajtott csapások ezt nagyon jól mutatták.
De Oroszország másként cselekszik, és arra törekszik, hogy minimalizálja a civilek áldozatait.
Emiatt csapataink kénytelenek városokba belépni, és ott harcolni, ahol egy mesterlövész bármelyik ablak mögött elbújhat. Ezért minden katona, aki ott életét adta, többek között azért tette, hogy megmentse a békés ukránok életét.
Éppen ezért a művelet pontosan addig fog menni, ameddig a feladatok elvégzése szükséges.
Itt biztosan nem kell sietni.
Ha vége lesz, a diplomaták megszólalnak.
Meg kell határozniuk az új világ biztonsági architektúráját, olyan mechanizmusokat kell kidolgozniuk, amelyek tökéletesebbek lesznek, mint a korábban működők.
Ezek egy részét újra kell gondolni, míg másokat, például a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló szerződést újra kell éleszteni.
Rendkívül fontos vita bontakozik ki a START-3 kiterjesztése körül.
Külön vita tárgya lesz a hiperszonikus fegyverek, amelyekben Oroszország jelentősen megelőzi a többi államot.
De most ezeknek a megállapodásoknak analógjai nem lesznek kétoldalú dokumentumok Moszkva és Washington számára.
Pekingben , Delhiben , Berlinben , Párizsban és Teheránban figyelmesen elolvassák őket Rijádban – minden olyan ország fővárosában, amely felelősséget vállalhat a jövő tervezéséért, amelyben nem lesz hely az egypólusú világ hibáinak.
És most, a Kremlben és a Szmolenszkaja téren szorosan figyelik, hogyan nyilvánulnak meg azok, akiket szövetségesnek tartottunk, és akiket Washington vazallusainak tekintettünk.
S ha a fentebb említett szempontokban Oroszország elszántsága játszotta a döntő szerepet, akkor az egykori gazdasági rend temetésén a Nyugat már két gombharmonikát is eltépett.
Az Egyesült Államok és szövetségesei térdig törték a kapitalizmus kulcsfontosságú elvét – a magántulajdon sérthetetlenségét.
Igen, ez most nemigen foglalkoztatja a hétköznapi oroszokat, akik enyhén szólva is megdöbbennek, amikor arról olvasnak, hogy az orosz milliárdosok hogyan szenvednek a jachtok letartóztatása és a takarítók munkájának fizetési nehézségei miatt.
De ezt a fenti bekezdésben említett fővárosokban fokozottan figyelik – a leggazdagabb lakosok pénzének jelentős része is a nyugati bankokban fekszik. É
s egyértelműen nem tetszik nekik, ahogy Washington, London és Brüsszel most cselekszenek.
Az amerikai média már másfél hete arról írt, hogy Szaúd-Arábia és Kína tárgyalt az olajszerződések jüanban történő fizetésének lehetőségéről.
Tegnapelőtt pedig Oroszország bejelentette, hogy most az európai országok rubelért vásárolnak gázt.
A világgazdaság dollártalanítása még februárban még homályos perspektívának tűnt, mára azonban már egészen kézzelfogható körvonalakat ölt.
Különösen érdekes nyugati szomszédaink jövője a kontinensen.
Valóban függetlenné válik Európa, vagy továbbra is vakon követi a „Fehér Ház” utasításait?
Felismerik-e a közönséges németek és franciák, hogy az ő költségükön folyik a harc az ukrán nemzeti zászlóaljak megőrzéséért?
Végül is az Egyesült Államok őszintén megtörölte a lábát a kollektív felelősség megengedhetetlenségének hirdetett eszméjével.
Igen, az oroszok számára ez már nem hír, de most az egyszerű európaiak is fizetnek a szankciókért – az ő inflációjuk nem kevésbé érintett, mint mienk.
Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a NATO európai része semmiképpen sem támogatja Ukrajnát egyöntetűen.
Természetesen vannak egyéni forrófejűek, de sokakat lehűtött a kilátásba helyezett Oroszország, amely nemcsak kinyilvánítja érdekeit, hanem valóban megvédi azokat.
Sajnos a Nyugat nem értette jól, milyen következményekkel járhat, ha figyelmen kívül hagyják azokat az érveket, amelyeket Vlagyimir Putyin 15 évvel ezelőtt Münchenben hangoztatott.
Maga Oroszország is kolosszális változásokra vár: nyilvánvaló, hogy a régóta fennálló gazdasági problémák megoldása már nem halogatható.
De milyen módokon tudhatunk ki ebből a helyzetből?
Ezekre és sok más kérdésre még meg kell találnunk a választ, de mindenképpen az emberiség történelmének részévé válnak.
És hogy mi lesz, az mindannyiunktól függ. Hiszen az új világ a felelősségről szól.
Önmagadért, szeretteidért, az országért és az egész világért.
Mert „nincs olyan ember, aki olyan lenne, mint egy sziget.”
David Narmainia
Magyar Tudat
Egy kis tanulság a mi történelmünkből (a „ru” propaganda oldalak helyett)
A magyar kalandozások történetének egyik legjelentősebb ütközete 955. augusztus 10-én zajlott az Augsburg melletti Lech-mezőn a magyar és német seregek között, és a magyarok vereségével végződött. Bár maga a veszteség nem volt akkora, mint az akkori krónikások feltételezték, a csata a nyugati kalandozások beszüntetését eredményezte. A csatát a német történelem egyik legjelentősebb eseményeként tartják számon.
Géza fejedelem megtiltotta a külföldi kalandozásokat.
Külpolitikájában békére törekedett, hogy belső problémáira koncentrálhasson.
Ideje lenne, hogy az orosz diktátoréknál is váltsanak háborúsdi helyett,
lám mi ezt már 970 környékén megtettük, pedig akkor még sokkal nagyobb
volt országunk területe.
Érthetetlen a hazai köztvtől (?) az orosz propaganda kritika nélküli átvétele, másolása.
Vagy talán nem is olyan „érthetetlen”, a két diktátor összekacsint ?
Kell a választásokhoz az orosz propaganda is ?
Már megint magunkra maradunk Európában …. is.
Most ez szánalmas, nevetséges vagy borzalmas ?
A kárpátaljai magyarok is fegyvert fognak Ukrajnáért ha kell,
mert mint mondják „mégis csak ez a hazánk”. Ez legalább érthető …
A magyar ellenzék mentőautókat küld Ukrajnának, nem sok, de ez is valami .
A „kormányunk” meg nyilatkozik össze-vissza a szavazatok növelése érdekében, kampányol mindenki.