Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előzetes becslések szerint több százezer forintos kárt okoztak azok a vandálok, akik a hét közepén a Komárom-Esztergom megyei Kömlődön több sírt is megrongáltak.

Bogáth István, a helyi református közösség gondnoka arról tájékoztatott, hogy a temetőben három fejkő ledöntése mellett

díszeket, vázákat törtek össze, szórtak szét. A károk észlelését követően feljelentést tettek, a rendőrség pedig megkezdte a nyomozást.

Kömlődön nem ez az első eset, hogy vandálok tombolnak. 2011 márciusában több mint félmillió forintnyi kárt okoztak azok az ismeretlenek, akik a község főútja mellett több műtárgyat is megrongáltak. Betörték az egyik élelmiszerbolt kirakatát, a posta világító tájékoztatóját, kidöntöttek több buszmegálló táblát és egy útjelzőt is. A legnagyobb felháborodást azonban a Doni emlékmű több százkilós márványtáblájának ledöntésével és a környék feldúlásával váltották ki a település lakóiban.

 

kemma.hu/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás