Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Tárgyalásokat kezd a hazai devizahitelezésben érintett hitel- és pénzintézetekkel a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály szerdán az MTI-vel közölte: a kormány szerint „az időbeni és teherviselési szempontokat is figyelembe véve” ki kell vezetni a hazai hitelpiacról a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket.

Szavai szerint a devizahitelekből fakadó helyzet olyan gazdasági és társadalmi kockázatot jelent, amellyel az ország hosszú távon nem tud együtt élni.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által felvázolt alkotmányos-jogi mozgástér széles, hiszen több olyan nemzetközileg ismert eljárás is van, amely a devizahitelekkel kapcsolatos problémákra megoldást jelenthet – közölte.
Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány szándéka egyértelmű: egyrészt „az időbeni és teherviselési szempontokat is figyelembe véve” a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket ki kell vezetni a hazai hitelpiacról, másrészt olyan helyzet létrehozása, amellyel a forinthitelt választók nem járhatnak rosszabbul, mintha a hitelfelvételkor devizakölcsönt vettek volna fel.
A nemzetgazdasági miniszter ezen célok elérése érdekében tárgyalásokat kezd a hazai devizahitelezésben érintett hitel- és pénzintézetekkel.


MTI

magyartudat.com

One thought on “Varga Mihály : ki kell vezetni a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket

  1. Hazai hitel- és pénzintézetekkel tárgyal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a lakáscélú devizahitelek hazai pénzpiacról való kivezetése érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás