Megbocsátani? Hogy meg tudok-e bocsátani? Kinek? Hiszen senki nem kérte, senki nem nyújtotta ki a kezét.
Először a Biszku-haramia romlott kölkei életfogytiglanra ítélték, majd végül 15 évben állapodott meg a Moszkvában-Leningrádban kiképzett trockista garnitúra.
Limbek segédmunkásként kezdte újra, amikor a napi verések és kínzások világából szabadult, de maradt örök megfigyelt, akinek az volt a bűne, hogy egy mocskos, trágyadombra való világtól a nemzetet meg akarata menteni. Fellázadt, fegyvert fogott a hazáért, ezért a gyilkos kommandó fel akarta koncolni.
Fafaragó lett, nagyon sokan tanúsítják ezt, hiszen okosan, minden barátjának adott abból a székből, hintalóból vagy éppen kopjafából, amit ő faragott.
Legutóbb 10 évvel ezelőtt faragott egy hatalmas kopjafát Egerben Pongrátz Gergelynek Kiss Mátyás mezőkövesdi fafaragóval együtt és szállíttatta el egri barátaival Kiskunmajsára. Most már együtt lesznek a nagy találkozáson Pongrátz Gergely harcostársával a mennyek seregében, és ott várja nagy barátja, Rácz Sándor is.
Számos kitüntetést kapott igaz hitéért és valóságos szabadságharcos múltjáért, de gyakran emlegette, hogy a legértékesebb számára az a kettő, melyeket az Egri Forradalmi Emlékbizottságtól és az 50. évfordulóra alakult ’56-os Emlékbizottságtól kapott Budapesten.
Limbek Ottó olyan személyiség volt, aki mindenkinek csak adott. Nagyon keveset kapott vissza mindabból, amit elveszített és amit átadott. Örök fájdalma maradt, hogy a Tiszapalkonyán elvett földjét soha nem adták vissza, hiába volt rendszerváltás és hiába ültek bajtársai a parlamenti sorokban, senki nem segített neki, hogy fájdalma enyhüljön.
Úgy feküdt a ravatalon, mintha csak aludna. Mellére feltűzve a lyukas zászlós jelvény, koporsóján a lyukas zászló. Aztán bezárták a fedelet, elhangzottak a búcsúbeszédek és mázsás földzuhatagok hullottak az elerőtlenedett testre.
Nehéz feldolgozni a nagy forradalmárok elmenetelét, mivel nem lelt életműve, forradalom-eszménye méltó elismerésre sem hazájában, sem a világ bármely táján, miközben a hóhérok vezető pozíciókban és jó nyugdíjakkal múlatták napjaikat.
Limbek Ottó egyik interjújában így összegez:
– Megbocsátani? Hogy meg tudok-e bocsátani? Kinek? Hiszen senki nem kérte, senki nem nyújtotta ki a kezét. Kinek bocsássak meg? Így nem tudok megbocsátani!
Limbek Ottó megbocsátás nélkül ment el. Talán utolsó üzenetként ennyit: Neki van igaza! Bár duruzsolják: nem keresztényi cselekedet az ilyen. De ez pedig álságos kérés: ellenségemnek megbocsátani, miközben csontom zúzzák, vérem csapolják, s elzárják az érvényesülés útját. Ezért neki van igaza. Limbek Ottó igaza sokunké!
Mert a forradalom ebben az értelemben sincs befejezve, hiszen mindig a megalázottól, megkínzottól, bebörtönzöttől, halálra ítélttől kérdik, hogy megbocsát-e?
Ebben is József Attila mondta ki az igazat:
„Tudod, hogy nincs bocsánat!.”.
.
A Teremtő tenyerén vigyen tovább barátunk, a Fények Országába!
Szelekovszky Ernő
magyartudat.com
Nyugodjon békében!
RIP
és figyelmesen elolvasva:
A földjét nem kapta vissza a parlamentbe került
bajtársaitól …. (no comment)
RIP