Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Csütörtökön is országszerte várhatók felhőszakadásszerű esőzések, emiatt az összes megyére kiadta az első- vagy másodfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat. Egyes térségekre, elsősorban Komárom-Esztergom és Fejér megyére már elsőfokú riasztást is elrendeltek.

A csütörtök éjfélig szóló veszélyjelző figyelmeztetés szerint a várható felhőszakadások miatt hat megyében – Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok – van érvényben másodfokú figyelmeztetés. E szerint ezeken a területeken intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 millimétert meghaladó mennyiségű csapadék hullhat. Szintén rövid idő alatt az összes többi megyében és a fővárosban is leeshet több mint 25-30 milliméter csapadék, így ezekre a területekre elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
A Balaton nyugati és keleti medencéjénél elsőfokú viharjelzés van érvényben, ami azt jelenti, hogy magas, illetve tornyosuló hullámokra kell felkészülni, emiatt csónakok a parttól csak kétszáz, vitorlások pedig ötszáz méterre közlekedhetnek.
Néhol jégesőre, egy-egy helyen viharos, óránkénti 60 kilométeres erősségű széllökésekre is számítani lehet. Az esti óráktól fokozatosan megszűnnek a zivatarok – olvasható a meteorológiai szolgálat előrejelzésében.
Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-nek azt mondta: kedden elsősorban a heves zivatarokat kísérő viharos széllökések okoztak károkat, zömében fakidőlések, kisebb-nagyobb épületkárok miatt volt több munkájuk a tűzoltóknak. Ekkor a legtöbb hívást a Balaton környékéről, Somogy, Veszprém és Zala megyéből kapták. Szerdán a riasztások száma nem volt kiemelkedően sok, rendkívüli esemény nem történt – tette hozzá a helyettes szóvivő.

MTI/magyartudat.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás