Ha még nem láttad

A Budapest Helyőrség Dandár névadója halálának 75. évfordulóján a ma katonái hajtanak fejet vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor vezérezredes emléke előtt.

Tisztelegnek Uzsok hőse és katonái, a Kárpátokban az országhatárt, a családjukat, az otthonukat a cári seregektől sikerrel megvédő magyar bakák emléke előtt.

„Korának egyik kiemelkedő, meghatározó katonai személyisége, vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor ny. vezérezredes, egykori honvédelmi miniszter igazi katonai vezető volt, aki tetteivel és személyes példamutatásával mintát adott nemcsak a korabeli, de a mai magyar haderő parancsnoki állományának, a katonai hivatás iránt érdeklődő fiataloknak, valamint a már szolgálatukat befejezett nyugállományú katonáknak. Tetteivel, mély katonai hivatástudatával, hitvallásával és elkötelezettségével követendő példaképévé vált a szigorú, következetes, példamutató, követelménytámasztó, ugyanakkor emberséges parancsnoknak.”

A fenti mondatokat a Budapest Helyőrség Dandár, valamint a XVI. kerület önkormányzata közös kiadásában megjelent, A katonabáró ‒ Szurmay Sándor, a Monarchia magyar hadvezére című kötetben olvashatjuk.

E rövid részletéből kitűnik, az alakulat miért vette fel a hadvezér nevét, miért tartja ébren a szolgálat mindennapjain Uzsok hősének emlékezetét, és miért tarthatjuk fontosnak, hogy most, ezen az évfordulón is felidézzük a hadvezér életének, katonai pályájának néhány részletét.

Az első világháború centenáriumán Budapesten, a mátyásföldi emlékezet központban a dandárparancsnok jelenlétében mutatkozott be a szerző, M. Tóth György kutatásain alapuló vándorkiállítás. Az azóta a dandár Budaörsi úti paravánjait is megjárt  tablókon a fővárosi kerület egykori nagyra becsült közéleti személyiségének, a Monarchia, a Nagy Háború legismertebb magyar hadvezérének és családjának könyvbeli története kelt új életre.

A felvételekről az egykori mátyásföldi nyaralótulajdonos Szurmay család és a kerítésszomszéd közeli rokon (a leszármazottak révén ma is ugyanabban a villában lakó) Zettner família tagjai tekintenek ránk. Láthatjuk Uzsok hősét, családjának tagjait, a róla elnevezett hadseregcsoport katonáit, történelmünk ismert és ismeretlen szereplőit, a névadójuknak laktanyai szoborparkjukban emléket állító mai katonákat.

A katonai pályán töretlenül előre haladó Szurmay Sándor a XIX. századi Magyarország távoli szegletéből, egy bánsági iparvárosból, a ma Romániában található Boksánbányáról indult el, hogy végül elfoglalhassa a honvédelmi miniszteri bársonyszéket, és a Nagy Háború vége felé három kormányban is szolgálja hazáját.

Tavaly ősszel honvédelmi miniszterhelyettesi és dandárparancsnoki részvétellel, a kötet írója és a helyi református lelkész kezdeményezésére emléktáblát avathattak fel a hadvezér szülővárosának református templomában. 

Uzsok hőse a harctérről érkezett a Buda várában lévő minisztériumi épületbe, hogy aztán haditetteiért kiérdemelje a kor legmagasabb katonai kitüntetését, a Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjét. Akkoriban, 1915 áprilisában, az uzsoki hágónál magyar bakáinak, illetve róla elnevezett hadseregcsoport élén sikerrel vívta meg „húsvéti csatáit”, melyek során a cári seregek beözönlésétől megóvta az országot. 

A két háború közötti idők Trianon sújtotta Magyarországán is megbecsülés övezte közszereplését, katonai és természetírói munkásságát. Volt katonái, akiket mindig is félisteneknek nevezett, fel-felkeresték, és ezt a vele készített interjúkban, saját publicisztikáiban ezt sosem mulasztotta el jó szívvel említeni.

Életének nyolcvanötödik évében, 1945. március 26-án tért meg teremtőjéhez, temetésére két nap múltán került sor. A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található nyughelyét, a sírt gondozó dandárbeli katonák a megmondhatói, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2001-ben védettnek minősítette. (A temetőben szervezett XX. századi katonai emléktúra elnevezésű program egyik úti célja Szurmay Sándor és családjának sírhelye.)

 A ma hősei tisztelettel emlékeznek e napon névadójukra, s ahogy ama előszóban áll: katonaelődjük, Szurmay tábornok öröksége, életútja tovább erősíti bennük is a katonai hivatás iránti elkötelezettségünket, a feltétel nélküli hazaszeretet magasztosságát.

Szerző: MTGY

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás